A lengyel kormány elfogadta a kiskereskedelmi különadóról szóló törvénytervezetet
A lengyel kormány elfogadta kedden a kiskereskedelmi különadóról szóló törvényjavaslatot, a pénzügyminiszter által bemutatott, a parlamentben előterjesztendő tervezet a korábban ismertetett változatokhoz hasonlóan progresszív különadóról beszél.
A keddi sajtóértekezleten a Beata Szydlo kormányfő és Pawel Szalamacha pénzügyminiszter által ismertetett törvényjavaslat mindazonáltal eltér a január végén ismertetett törvénytervezetettől, mely háromkulcsos adót feltételezett.
A korábbi tervezetet az Európai Bizottság bírálta, többek között a növekvő adókulcs miatt. Kiváltotta azoknak a nagy kereskedelmi láncokkal versenyezni próbáló lengyel kisvállalkozóknak tiltakozását is, akik úgynevezett jogbérleti szerződés (franchise) alapján részesednek egy nagyobb bolthálózatban.
A kedden elfogadott tervezet szerint a különadó kétkulcsos lenne, az idén 638,1 millió zlotyt (143,8 millió eurót) érő költségvetési bevételt hozna. A havi 170 millió zlotynál (38,3 millió euró) alacsonyabb bevételű cégeket 0,8 százalékos különadó terhelné, az ennél magasabb bevételeket pedig 1,4 százalékos adókulcs szerint adóztatnák meg. Az adómentes bevételi küszöb havi nettó 17 millió zloty(3,8 millió euró) lenne.
Az internetes boltokra az adó nem vonatkozna. A törvényjavaslat nem tartalmazza a jogbérleti szerződés alapján működő kereskedőkre vonatkozó részletes megoldásokat.
A törvényjavaslat most a parlament mindkét házában megtárgyalják, tervek szerint augusztustól lépne életbe. (MTI, Lucie Szymanowska)
Kapcsolódó cikkeink
Árstopok és gazdasági intézkedések Közép-Európában: egyre több ország védekezik az infláció ellen
Miközben Magyarországon ismét napirendre került az árstopok bevezetése, Lengyelországban az…
Tovább olvasom >Bevezeti az Easy Ship szolgáltatást az Amazon Európában
Az Amazon elindítja Easy Ship szállítási megoldását Európában, elsőként a…
Tovább olvasom >Átalakulás küszöbén áll a Kaufland Lengyelországban
Egyre nagyobb fejtörést okoz a Kauflandnak lengyelországi részlege: a német…
Tovább olvasom >További cikkeink
A globális minimumadó transzferárazási vonatkozásai
A tavalyi évtől Magyarország is alkalmazza a globális minimumadó szabályait,…
Tovább olvasom >Hősök és árulók ‒ a visszaélésbejelentési rendszer első éve
Az egész Európai Unióban, így nálunk is legalább egy éve,…
Tovább olvasom >KSH: januárban 5,5 százalékkal haladták meg átlagosan a fogyasztói árak az előző év azonos hónapi értékeket
2024. januárhoz viszonyítva az élelmiszerek ára 6,0 százalékkal nőtt, ezen…
Tovább olvasom >