„A legvonzóbb munkaadó” cím – FMCG kategória, különdíj: Nestlé Hungária
– A legvonzóbb vállalatok listáján megjelenni önmagában hatalmas elismerés, és különösen büszkék vagyunk rá, hogy már harmadik alkalommal értünk el első helyezést az FMCG kategóriában – mondja Verő Barbara, HR-vezető.
Az elismerés és visszajelzés kultúrájának fejlesztésére a Nestlénél nagy hangsúlyt fektetnek, és jelentős előrelépést értek el az elmúlt években, amit a dolgozói felmérések is visszaigazolnak.
– Több mint 2000 munkavállalónk járul hozzá nap mint nap a vállalatunk fejlődéséhez, az elkötelezett és jól teljesítő csapat a siker egyik kulcsa, amei mindenképpen versenyelőnyt jelent, ezért is kezeljük prioritásként a vállalati stratégiánkban – teszi hozzá a HR-vezető. A Nestlé megítéléséhez nagyban hozzájárulnak a kimagasló márkáik, ezek némelyike már közel 150 éve jelen van a magyar piacon. Emellett a Nestlé a Fiatalok Foglalkoztatásáért kezdeményezésük is egyre elismertebb az érintettek körében, számtalan visszajelzést kap a társaság erre vonatkozóan.
– Az érintett felek bevonásán alapuló megközelítés segít minket hozzá a fiatalok foglalkoztatási kihívásainak jobb megértéséhez. Fontosnak tartjuk, hogy az Összefogás a Fiatalok Foglalkoztatásáért program kerekasztal-beszélgetéseit továbbvigyük a jövőben is, a diplomás fiatalok munkalehetősége mellett fókuszt kap a duális szakképzés, ugyanis úgy tapasztaljuk, hogy közös összefogással ezen a területen is sokat tehetünk – hangsúlyozza Verő Barbara.
Kapcsolódó cikkeink
Generációk életminőségének javítása a cél: megjelent a Nestlé közös értékteremtés összefoglalója
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Szijjártó Péter: a SUGO FOOD Kft. bajai beruházásával tovább erősödik a hazai élelmiszeripar
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >12 tonna KitKat tűnt el útközben Európában, húsvéti hiánytól tart a Nestlé
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Drágultak a nemzetközi élelmiszerárak a közel-keleti konfliktus energiaár-felhajtó hatása miatt
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Már minden huszadik azonnali fizetés a qvik rendszerén keresztül fut
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Zabalapú „feta” nyerte a német Lidl és a ProVeg „sajtinnovációs” versenyét
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

