A legnagyobb hazai sörmárka továbbra is a Borsodi
Tavaly a Borsodi Sörgyár Zrt. 40,6 milliárd Ft árbevételt realizált. A vállalat adózás előtti eredménye elérte a 4,3 milliárd Ft-ot. A Borsodi továbbra is fenntartja piacvezető pozícióját, a legnagyobb mennyiségben értékesített sör hazánkban.
A hatékonyságnövelő intézkedések elsősorban a gyártás, logisztika és egyéb folyamatok további optimalizálásával segítették elő az eredményes működést.
A Borsodi Sörgyár Zrt. – felelős vállalatként működve – több területen is igyekszik tenni a társadalmi környezetért. A 2008-ban elindított 18 Igen kampányban a szülők, illetve a vendéglátásban dolgozók figyelmét igyekszik felhívni arra, hogy a sör a felnőttek itala.
Sörfőző a szomszédom, társadalmi párbeszéd programjának keretei között kiemelt hangsúlyt fektet a Bőcs környékén élőkre mind környezeti, mind szociális szempontból. 2009-ben jelentős társadalmi összefogás keretei között kezdődött el a település határában lévő 26 ha-os földterület rekultivációja.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Elképesztő összeget közölt a Tesco: 12 milliárd forintnyi Clubcard kupont és utalványt adott vissza hűséges vásárlóinak
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Az Auchanban megduplázható a nyugdíjasoknak járó élelmiszer-utalványok 30 000 forintos értéke
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Tíz éve van jelen Magyarországon a Pepco – folytatódik az expanzió
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >