A leghatározottabban fel kell lépni az aranyszínű sárgaság fertőzést terjesztő szőlőkabóca ellen
A leghatározottabban fel kell lépni a szőlőültetvényekben aranyszínű sárgaság fertőzést terjesztő amerikai szőlőkabóca ellen – hangsúlyozta Nagy István agrárminiszter csütörtökön az M1 aktuális csatornán.

(Fotó: Pixabay)
A tárcavezető elmondta: a kórokozó már 15 borvidéken jelen van, ezért átfogó, összehangolt cselekvést kell megvalósítani ahhoz, hogy megfékezzék, megállítsák, eltöröljék, megszüntessék a betegséget. A fertőzés elleni védekezést és megelőzést nem lehet halogatni – jelentette ki Nagy István. Kifejtette, az éghajlatváltozásnak köszönhető, hogy Magyarországon is megjelent a betegség. A szőlőterületekre a fertőzés délről érkezett, és egyre északabbra halad, ezért van, hogy elsőként Zala megyét, majd a dél-balatoni borvidéket és a Badacsonyt érintette.
Nagy István hangsúlyozta, a témában a kormány átfogó cselekvési tervet fogadott el
Most a legfontosabb a felderítés, hogy tudni lehessen hol van a fertőzés. Ősszel a legfertőzöttebb területeken, tavasszal pedig az ország egész szőlőültetvényein államilag végrehajtott permetezést végeznek. Megjegyezte, nehézséget jelent, hogy a permetezést a bio, az öko területeken természetes hatóanyagú védőszerekkel, a többi területet kémiai hatóanyaggal kell elvégzeni. Nagy István hozzátette: szeretnék elérni, hogy a gazdák vágják ki a fertőzött szőlőállományt, telepítsenek újat, de már olyan klónnal, amely garantáltan vírus-, vagy fitoplazmamentes. Nagy István szólt arról is, a magyar és az európai gazdák egyaránt érzik a veszélyét annak, hogy az Európai Bizottság az új költségvetésben átalakítaná az agrártámogatást, mintegy 20 százalékkal kevesebb forrást juttatna nekik, és nem hagyna beleszólást az elosztásba. Mindezt azért, hogy az európai gazdák helyett Ukrajnába utalják ezeket a forrásokat. A gazdák az ötleten Európa minden országában felháborodtak, és készülnek ennek kifejezésére is, hatalmas brüsszeli tüntetés készül. Emellett minden európai fővárosban is ki kell fejezni azt az elégedetlenséget, a veszélyt, amelyet ez a brüsszeli terv jelent a gazdák számára – tette hozzá Nagy István.
AM/MTI
Kapcsolódó cikkeink
Paradicsom, amely két hónapig friss marad? Egy indiai innováció új fejezetet nyithat a kistermelők életében
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Mérséklődött a repcemag ára itthon
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Növekedési pályán az ökológiai gazdálkodás, már stabilan 300 ezer hektár fölött az ökoterület nagysága
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Akció nélkül szinte nincs vásárlás sem
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Megízlelhető csomagolópapírt mutatott be a brit Aldi
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >USA: túlmutat a jövedelmi szinteken a saját márkák kedveltsége
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
