A külkereskedelmi többlet emelkedésére számítanak az elemzők
A külkereskedelmi többlet emelkedésére számítanak az MTI-nek pénteken nyilatkozó elemzők a következő hónapok során a márciusi csökkenés ellenére, az éves többlet elérheti vagy meghaladhatja a 8 milliárd eurót.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken kiadott első becslése szerint márciusban a kivitel euróban mért értéke 3,4, a behozatalé 3,3 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól az előző havi 8,0, illetve 7,4 százalékos fellendülés után; a kereskedelmi mérlegtöbblet 44 millió euróval csökkent, de így is megközelítette az egymilliárd eurót, 966 milliót tett ki.
Ürmössy Gergely, az Erste Bank vezető makrogazdasági elemzője szerint negatív meglepetés volt a márciusi külkereskedelmi adat, amely szerint 44 millió euróval csökkent a mérlegtöbblet éves összevetésben. A szakértő növekedésre számított. Úgy vélte, a vártnál jelentősen gyengébb ipari adatok húzták magukkal lefelé a külkereskedelmi egyenleget márciusban.
Hozzátette: a 966 millió eurós külkereskedelmi többlet még mindig masszívnak tekinthető, az év egészére pedig 8 milliárd eurós szufficitet vár.
Elmondta: az áprilisi beszerzési menedzser-index (BMI) erősödött a márciusihoz képest, így az elemző arra számít, hogy a második negyedévben stabilizálódik az ipari termelés és legkésőbb a harmadik negyedévtől újra növekedésnek indul. Ez húzhatja magával az export növekedését is, ezért az Erste elemzője nem vár jelentős zsugorodást a külkereskedelmi többletben.
Mint hozzátette, optimista a növekedést illetően, nem lát aggodalomra okot adó jelet a külső, euróövezeti konjunkturális helyzetben.
Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője MTI-hez eljuttatott kommentárjában kiemelte: az ipari termelés feltehető élénkülésével az export újra erősebb növekedést mutathat a következő hónapokban, így a külkereskedelmi többlet is újra emelkedhet. Idén a tavalyinál is alacsonyabb olajárak miatt a külkereskedelmi többlet 8,8 milliárd euró közelébe emelkedhet – tette hozzá.
Noha az idei évben az elemző szerint a kivitelre kockázatot jelenthet Kína és más feltörekvő gazdaságok lassulása, ezt azonban ellensúlyozhatja a Magyarország számára lényegesebb európai gazdaságok némi növekedése, amit az európai autóeladások dinamikus, egyes hónapokban kétszámjegyű növekedése is alátámaszt – írta kommentárjában az elemző.
A szakértő szerint a külkereskedelem rekord mértékű többlete támogatja a nemzetgazdaság külső finanszírozási képességének masszív többletét is, így eltűnhet a nettó külső adósság a következő években. Suppan Gergely szerint az sem kizárt, hogy az évtized végére az ország nettó külső hitelezővé válik. Úgy vélte, ennek hatására a külső sérülékenység szignifikánsan csökkenni fog, ami a pénzügyi stabilitás megszilárdulásához, végső soron pedig a hitelminősítések további javulásához vezethet. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Közel másfélszeresére nőtt a teljes tejpor értékesítési ára a nemzetközi piacon
A nyerstej termelői ára nemzeti valutában kifejezve 2025 áprilisában az…
Tovább olvasom >KSH: a bruttó átlagkereset 708 300 forint volt, 9,8 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit
2025 áprilisában a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 708…
Tovább olvasom >Jelentősen drágább a cseresznye idén
A KSH adatai szerint Magyarországon az elmúlt tíz évben 8,6…
Tovább olvasom >További cikkeink
Akciók, árak, alternatívák – promóciós helyzetkép a magyar háztartásokban
Turcsán Tünde, a YouGov ügyvezető igazgatója a Promóciók Napja konferencián…
Tovább olvasom >K&H: hiánypótló iránytűt kapnak a befektetők
Elindult a K&H Értékpapír – befektetői hangulatindex, amely heti rendszerességgel…
Tovább olvasom >Ausztriában 3,0 százalékra mérséklődött az infláció májusban
Ausztriában a fogyasztói árak éves növekedési üteme az előzetes becsléssel…
Tovább olvasom >