A kukorica 90 százalékát elvetették Zala megyében
Befejeződött a napraforgó vetése Zala megyében, a kukorica vetésterületének pedig több mint 90 százalékán került földbe a mag – közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) megyei elnöke az MTI-vel.
A megyében 9420 hektáron napraforgót, 27 080 hektáron pedig kukoricát termelnek. A 6 ezer hektáros szója 98 százalékát vetették el a gazdálkodók, kisebb területen takarmányborsót, lucernát, pohánkát, olajtököt, siló és szemes cirkot, csemegekukoricát vetnek majd – ismertette Sabján Krisztián.
Hozzátette, hogy az elmúlt hónapok kedvezőtlen időjárása miatt a mezőgazdasági munkákkal több napos késésben vannak a gazdák. Az őszi és a tavaszi kalászosok fejlődését viszont a májusi eső segítette, a szántóföldekre kijuttatott nitrogén műtrágyák jól hasznosultak, jelenleg szépek az állományok. A 16 390 hektáron termelt repce számára kissé megkésett a csapadék, a vetéseket a többször előforduló tavaszi fagyok is károsították. Jelenleg a növényvédelmi munkákra kell figyelniük a gazdáknak, hogy a már elvetett és eddig ápolt területekről megfelelő mennyiségű és minőségű termést tudjanak betakarítani – mondta összegzésként a megyei elnök.
Zala megyében 1520 hektáron tavaszi árpát, 1155 hektáron tavaszi búzát, 459 hektáron pedig zabot nevelnek. A burgonya vetésterülete 225 hektár, a cukorrépáé 370 hektár. Az őszi hónapokban a búzát 25 670 hektáron, a rozst 420 hektáron, az árpát 4500 hektáron, a tritikálét pedig 1765 hektáron vetették el. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Együttműködési megállapodást kötött a NAK és a MATE
Együttműködési megállapodást kötött a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar…
Tovább olvasom >A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara tagdíjkedvezményt nyújt mintegy 300 ezer tagjának
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) országos küldöttgyűlésének egyhangú döntése értelmében…
Tovább olvasom >Magosz közgyűlés: nagy kihívások előtt állnak az európai gazdálkodók
Nagy kihívások előtt állnak az európai gazdálkodók, miután az Európai…
Tovább olvasom >További cikkeink
Orbán Viktor: az árréscsökkentést új termékekre is be fogjuk vezetni, ha szükséges
Az árrésszabályozást fenn kell tartani, mert az indokolatlan áremelésekkel szemben…
Tovább olvasom >Egészséges, rostban és fehérjében gazdag húskészítményeket fejlesztettek ki Debrecenben
Új, egészségvédő, rostban és fehérjében gazdag, egyedi bioaktív hatóanyagokat tartalmazó…
Tovább olvasom >A német kiskereskedelmi forgalom csökkent áprilisban havi szinten
Németországban reálértéken 1,1 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom áprilisban havi…
Tovább olvasom >