A közepesnél jobb minőségű búzatermés várható idén
Az idén a közepesnél jobb minőségű búzatermés várható az előzetes becslések alapján, a mintegy egymillió hektáron vetett őszi búza húsz százalékát már betakarították – közölte Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter szombaton, a Debreceni Egyetem Agrártudományi Központ Karcagi Kutatóintézeténél tett látogatásán.
Fazekas Sándor az intézethez tartozó földterületen tartott határszemle során arról beszélt: a 200 ezer hektáron vetett őszi árpát már learatták, 1 millió tonnát sikerült betakarítani, 5 tonna a termésátlag. A mintegy 1 millió hektáron vetett őszi búzának eddig 20 százalékát aratták le, a közepesnél jobb minőségű búzatermés várható, az előrejelzések szerint az elmúlt évhez hasonlóan 5 millió tonna körüli össztermés várható – tette hozzá.
A miniszter elmondta: ezzel az ország 1,2-1,3 millió tonnás kenyérgabona- és takarmányszükséglete biztosított és exportra is jut.
Fazekas Sándor szerint érdemes tárolni a terményt, hogy a kedvező piaci árakat kihasználva tudják értékesíteni a gazdák, az ehhez szükséges raktárkapacitás rendelkezésre áll az országban.
A miniszter kiemelte: a karcagi kutatóintézet területén nemesített magyar búzafajtákat aratnak, amelyek a szombati határszemle tapasztalatai alapján kiválóan alkalmazkodnak az Alföld, ezen belül is a Nagykunság időjárási és talajviszonyaihoz, így elérik, sőt képesek akár meghaladni is a hektáronkénti 7 tonnás termésmennyiséget.
Fazekas Sándor nyilatkozott az M1 aktuális csatornának is, közölve, hogy az aratás fennakadás nélkül, folyamatosan zajlik. A miniszter hangsúlyozta, hogy a magyar vetőmagtermelés mindig is kiemelkedő volt.
Czimbalmos Róbert, a Debreceni Egyetem Agrártudományi Központ Karcagi Kutatóintézetének igazgatóhelyettese a miniszteri látogatás során elmondta: az intézet területén vetett búza esetén 7, az árpánál 8, míg a repcénél 3 tonna hektáronkénti terménymennyiségre számítanak. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Tovább fokozzuk az agrárgazdasági együttműködésünket az Egyesült Államokkal
Új dimenziók nyílnak hazánk és az Egyesült Államok között az…
Tovább olvasom >Agrárminisztérium: segítség a fiatal gazdáknak: csaknem 5300 igénylő kap támogatást
A kormány továbbra is azon dolgozik, hogy a gazdák a…
Tovább olvasom >AM: idén korábban érkezik a támogatás az anyatehén-tartóknak
Újabb lépéssel segíti a kormány a ragadós száj- és körömfájás…
Tovább olvasom >További cikkeink
Nagy Márton: árréskorlátozást vezetne be a kormány a háztartási cikkeket árusító boltokra
A kormány szerdán tárgyalhatja, csütörtökön pedig várhatóan elfogadhatja azt az…
Tovább olvasom >Drágább Barbie, soványabb Heinz – Trump vámjai átrajzolják a globális fogyasztói piacot
Donald Trump vámpolitikájának hatása egyre több iparágat érint: játékgyártók, autóipari…
Tovább olvasom >Csaknem 20 százalékkal olcsóbb élelmiszerek? A kormány elégedett az árréscsökkentés eredmnyeivel
„Egyre több terméket lehet olcsóbban megvásárolni az árréscsökkentésnek köszönhetően, az…
Tovább olvasom >