A következő tíz évben tovább emelkedhet az élelmiszerek ára
Mivel táplálékra mindig szükség van, a mezőgazdaság sokkal ellenállóbb a válsággal szemben, mint más szektorok. A kockázati tényezők azonban megsokasodhatnak, ha a gazdasági helyzet nem javul – idéz a Pénzcentrum.hu az OECD és az ENSZ tanulmányából.
Az agrárárak, a termelés és a fogyasztás csökkenése a kezdeti zuhanás után mérsékelt maradhat a következő két-három év folyamán – derült ki a OECD és az ENSZ élelmezésügyi szervezetének mezőgazdasági előrejelzéséből, mely 2009-2018-as időtávra szól. Bár az árak sokat süllyedtek a 2008. évi csúcsok óta, a szegényebb országok lakosai számára továbbra is drágák az alapvető élelmiszerek. A sertés- és marhahúson kívül nem valószínű, hogy a következő évtizedben bármely alapvető táplálék ára visszatérjen a 2007-2008 előtti szintekre. A gabonafélék ára 10-20 százalékkal, a növényi olajak ára 30 százalékkal lesz magasabb, mint 1997. és 2006. között. Ha a világgazdaság talpra áll, újra megnőhet az élelmiszerek iránti keresletet a fejlődő országokban, a bioüzemanyag ágazat fellendülése pedig az ipari gabonák árát növelheti meg. A hatalmas kilengések azonban továbbra sem zárhatóak ki, hiszen a termékárak szorosan kapcsolódnak az olaj árának változásaihoz, és az időjárás szeszélyei is egyre kiszámíthatatlanabbak.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Megvannak a Fenntarthatóság szimbóluma idei díjazottjai
A Trade magazin hatodszor hirdette meg a Fenntarthatóság szimbóluma pályázatot. A…
Tovább olvasom >Eltérően értelmezi a versenyhivatal vizsgálatainak eredményeit a kereskedelmi szövetség és a versenyhatóság
Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) szerint a Gazdasági Versenyhivatal (GVH)…
Tovább olvasom >Rovaralapú élelmiszerek: miért nem váltják le a hagyományos húsokat?
Bár az utóbbi években a rovartenyésztést a hagyományos hústermelés környezetbarát…
Tovább olvasom >