A Korzinkával társulva nyitja meg első üzletét a SPAR Üzbegisztánban
Engedélyezte a SPAR International az üzbég Korzinka kiskereskedőnek a SPAR márkajelzés használatát az országban.
A lépésnek köszönhetően a SPAR legkésőbb 2024 közepén megnyitja első üzletét Üzbegisztánban.
David Moore, a SPAR International igazgatótanácsának tagja elmondta:
– Örömmel üdvözöljük az üzbegisztáni Korzinka vállalatot a nemzetközi SPAR-hálózatban. A SPAR sikerének hátterében mindig is a helyi közösségeket tisztességesen kiszolgáló kiskereskedők közötti szoros együttműködés állt.
– Biztosak vagyunk abban, hogy a Korzinkával közös értékrendünk alapján kialakított partnerség nemcsak a vállalat és vásárlói számára lesz előnyös, hanem nemzetközileg is erősíteni fogja a SPAR-t.
Az együttműködés új lehetőségeket hoz a vásárlók és a vállalat partnerei, valamint a szélesebb üzbegisztáni kiskereskedelmi piac számára – közölte a SPAR.
A beszállítók előtt új lehetőségek nyílnak a növekedésre és fejlődésre, ugyanis a SPAR az egyes országokban mindig a helyi termelőket és gazdákat helyezi előtérbe.
Kapcsolódó cikkeink
Spar-vezér: „észszerű feltételek mellett” maradnának Magyarországon – a vállalat jelentős veszteségekről beszél
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Tovább csökkentette saját márkás termékeinek cukortartalmát a SPAR Ausztriában
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Közel 220 millió forintot fordított a SPAR társadalmi célú kezdeményezésekre 2025-ben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Drágább lesz-e az élelmiszer Magyarországon, mint tavaly nyáron?
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Nőnapi összefogás a rászoruló nőkért – A Rossmann és a Baptista Szeretetszolgálat idén is közösen teremtett különleges élményeket
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >KSH: januárban az előző év azonos időszakához mérten 2,5 százalékkal visszaesett, az előző hónaphoz képest 1,5 százalékkal bővült az ipari termelés
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

