A koronavírus nem terjed a húsárukon keresztül
Nem kell tartaniuk a vásárlóknak a hústermékek fogyasztásától, a koronavírus nem terjed élelmiszereken keresztül – idézi a Német Szövetségi Kockázat-felmérési Intézet állásfoglalását a Magyar Nemzet Online, miután több húsüzemben is járványgócot találtak a német hatóságok.
A hústermékek nem jelentenek veszélyt az emberi egészségre, a koronavírus ugyanis nem terjed az élelmiszereken keresztül. Erre a minap a Német Szövetségi Kockázatfelmérési Intézet mutatott rá. A szervezet állásfoglalása szerint – amelyet a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara a honlapján is közzétett – a jelenlegi ismeretek abba az irányba mutatnak, hogy a sertésekben és a baromfifélékben nincs jelen a vírus, tehát az embert sem fertőzhetik meg. Ráadásul a betegség terjedéséhez élő gazdaszervezetre van szükség, így az élelmiszereken keresztül – beleértve a húskészítményeket is – kizárt, hogy valaki megfertőződjön az új típusú koronavírussal. Az intézet felhívta azonban a figyelmet arra is, hogy az élelmiszerek szennyezett csomagolásán keresztül elképzelhető a kór terjedése. Ennek megelőzésében a vágóhidaknak és a feldolgozóüzemeknek van komoly felelőssége, ezért az alapvető higiéniai követelményeket a korábbiaknál is szigorúbban be kell tartaniuk a dolgozóknak.
A szakemberek azt követően nyilatkoztak, hogy az elmúlt hetekben németországi vágóhidakon és húsfeldolgozó üzemekben kitört tömeges koronavírus-megbetegedésekről érkeztek hírek. Legutóbb egy alsó-szászországi városban, a Wildeshausenben működő húsüzem 23 dolgozójának koronavírustesztje pozitív lett, a járványgóc feltárása után a német hatóságok a térség 650 ezer lakosát érintő lezárásról döntöttek.
Korábban Észak-Rajna–Vesztfáliában 1550 fertőzöttet regisztráltak egy vágóhídon. Az eset kapcsán bezárt az egyik legnagyobb húsfeldolgozó üzem, a német gazdák pedig attól tartanak, hogy a holding döntése nyomán más vágóhidak is szüneteltetni fogják az állatok átvételét. Az ágazati szakemberek szerint a koronavírus a sertéspestisjárványnál is komolyabb hatással lehet a német húspiacra.
A járvány a magyar húsipart sem hagyta érintetlenül, a szigorú higiéniai intézkedések betartása, az ahhoz szükséges eszközök beszerzése komoly kihívás elé állította az üzemeket, ráadásul jelentős többletköltséget is okozott az ágazat szereplőinek. A szállodák és éttermek bezárása miatt visszaesett forgalom nyomán a nyugati és a déli országokban felgyülemlett felesleg ráadásul dömpingáron jelent meg a hazai piacon, ami tovább rontotta a feldolgozók helyzetét. (mno.hu, Köpöncei Csilla)
Kapcsolódó cikkeink
Az élelmiszerárak gyorsuló ütemben emelkedtek Németországban
Lassult a németországi infláció júniusban a szövetségi statisztikai hivatal, a…
Tovább olvasom >Két év után először nőtt az e-kereskedelem Németországban
Az iparági szövetség szerint a német online kiskereskedelemben két év…
Tovább olvasom >Európa legnagyobb autonóm szupermarketét nyitotta meg a Rewe
Hamburgban nyitotta meg a Rewe Európa legnagyobb autonóm szupermarketét, amely…
Tovább olvasom >További cikkeink
VOSZ Barométer – 2024. II. negyedév: kötelező optimizmus vagy valódi növekedés?
Az inflációs érzékelés továbbra is jelen van hazai vállalkozásoknál, miközben…
Tovább olvasom >Fidelity: Három téma, ami Q3-ban alakítja a befektetéseket
Eljött a járványt követő normalizálódás, amelyet annyira vártunk? A gazdasági…
Tovább olvasom >A nagyvállalatok ellenállnak a gazdasági bizonytalanságnak
Visszafogott várakozások jellemzik a hazai nagyvállalati szektort a következő egy…
Tovább olvasom >