A kormánynak döntenie kell: új útdíj vagy drága élelmiszer
Az élelmiszerárak csökkentésének szinte egyedüli lehetősége, ha az élelmiszerlánc szereplői felmentést kapnak a megemelkedett útdíj megfizetése alól. Legalábbis erre a következtetésre jutottak azok, akik az üzletek júliusi élelmiszer árváltozásairól tudósítottak: hiába az alacsony infláció, a rezsicsökkentés nem gyűrűzik be az áruházakba, akkor csakis az útdíj emelte az árakat. Persze nemcsak a fogyasztói árakat, hanem a kereskedelmi átvételi árakat is vizsgálni kellene, de ezek statisztikai elemzésével még hónapokat kell várni.
Az Élelmiszer-feldolgozók Országos Szövetsége támogatja a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) arra vonatkozó kezdeményezését, hogy a Kormány vizsgálja felül az e-útdíj szabályozásra vonatkozó kedvezmények körét. Az ÉFOSZ elismeri az e-útdíj bevezetésének szükségességét. Ugyanakkor már a jogszabály elfogadásakor felhívta a figyelmet arra, hogy amennyiben az útdíj-kedvezmények körét nem úgy alakítja ki a kormány, hogy azzal az élelmiszergazdaságban tevékenykedők terhei az elfogadható szintre kerüljenek, úgy az élelmiszerek árának érdemi növekedésével vagy további élelmiszergazdasági csődökkel kell számolni. Az élelmiszerek jelentős része viszonylag kis értékű, ugyanakkor nagy szállítási igénnyel bíró árucikk, melyek esetében nem csak a késztermék, hanem az alapanyagok szállításának költségeit is megnöveli az e-útdíj. Az élelmiszer-feldolgozó ágazatot sújtó különadók, a versenyhátrányt okozó gazdasági környezet és a csökkenő fogyasztás miatt egyébként is nehéz helyzetben lévő vállalkozások az újabb terhet már nem képesek lenyelni.
Ezért az ÉFOSZ javasolja, hogy, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara kérésének megfelelően, a kormány tekintse át újra az e-útdíj szabályozást és bővítse a kedvezményben részesülő mezőgazdasági termékek és élelmiszerek körét. (munkatársunktól)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Akciók, árak, alternatívák – promóciós helyzetkép a magyar háztartásokban
Turcsán Tünde, a YouGov ügyvezető igazgatója a Promóciók Napja konferencián…
Tovább olvasom >K&H: hiánypótló iránytűt kapnak a befektetők
Elindult a K&H Értékpapír – befektetői hangulatindex, amely heti rendszerességgel…
Tovább olvasom >Riasztó jelek a földeken: aszály sújtja a kukoricát, a búzánál még van remény
A szakértők szerint a kukoricaállomány már most tragikus képet mutat,…
Tovább olvasom >