A kormány támogatja a víziszárnyas-tartókat a madárinfluenza járvány megelőzésében
Már 2,038 milliárd forint állami támogatást folyósított a Magyar Államkincstár a víziszárnyas-ágazat szereplőinek a madárinfluenza elleni védekezés segítése érdekében. A kormány támogatásának köszönhetően, az idén júliusban beadott kérelmek alapján, első körben 105 érintett baromfitartó juthat forráshoz. Jelentős az érdeklődés a kompenzáció iránt, amelyet minden érintett novemberre kézhez kap – tájékoztatott Nagy István agrárminiszter.
Nagy István hangsúlyozta, hogy idén számos kihívás érte az agráriumot, köztük a víziszárnyas-ágazatot is. A madárinfluenza-vírus rendszeres megjelenése a teljes magyar baromfiágazat számára súlyos veszteségeket okoz, ezért most a legfontosabb feladat a járványügyi kockázatok mérséklése, a telepek biztonságának növelése és a versenyképesség erősítése.
Az agrártárca ennek érdekében olyan támogatási programot indított, amelyben azok a gazdálkodók részesülhetnek forrásban, akik vállalták, hogy három évre felfüggesztik a termelésüket − vagyis nem tartanak baromfit −, és nem létesítenek új telepet. A döntés hátterében az áll, hogy a védekezést jelentősen nehezíti a baromfiállományok nagy sűrűsége.
A támogatás kifejezetten a korábban madárinfluenza kitöréssel érintett telepek számára nyújt kompenzációt, hozzájárulva a gazdálkodói tudatosság erősítéséhez és az ágazat hosszú távú stabilitásához – tette hozzá a miniszter.
Kapcsolódó cikkeink
A magyar alma biztonságos és kiváló minőségű
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében is megjelent a madárinfluenza
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Nébih: Békés vármegye két báromfitelepén is megjelent a madárinfluenza
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
MOHU: több mint 3 milliárd italcsomagolást váltottak vissza az emberek Magyarországon 2025-ben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Mostantól Oroszlányra és Várgesztesre, Bokodra és Dadra is szállít a Kifli.hu
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Hűtési lánc: a hőmérséklet ma már adat, nem „érzés” – így szigorodtak az elvárások az élelmiszerlogisztikában
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

