A kormány támogatja a készpénzkímélő fizetési módok terjedését
A kormány több programmal is támogatja a készpénzkímélő fizetési módok terjedését, a pénzügyi tudatosság erősödését Magyarországon – hangsúlyozta Varga Mihály pénzügyminiszter a Készpénzkímélő iskolák programot bemutató sajtótájékoztatón az Óbudai Árpád Gimnáziumban.
Elmondta, két évvel ezelőtt indult a POS-terminálok kihelyezésének támogatása, a pályázat két körében 60 ezer kártyaleolvasó kihelyezését vállalták a vállalkozások, ezzel együtt a magyar üzletek 80 százalékában lehet fizetni terminálon keresztül, és várható a pályázat újabb köre.
Az idén szeptemberben 15 iskola csatlakozott a Készpénzkímélő iskolák programhoz országszerte, ahol a készpénzkímélő fizetés feltételeit teremtik meg, és egyben hozzájárulnak a tanulók és szülők pénzügyi ismereteinek bővítéséhez – emelte ki Varga Mihály.
A Mastercard Europe kezdeményezésére a Pénzügyminisztérium, a Magyar Nemzeti Bank, a Pénziránytű Alapítvány, valamint a Deloitte tanácsadó szakmai támogatásával megvalósuló Készpénzkímélő iskolák programról szólva Varga Mihály elmondta, kártyaolvasó terminálok telepítésével, illetve online-felületek kialakításával a tanulók és szüleik bankkártyával, interneten keresztül tudják intézni egyebek közt az étkezések rendelését, befizetését, a tankönyvrendelést, a büfében történő vásárlást.
A Készpénzkímélő iskolák sikerét mutatja, hogy a mintaprojektben részt vevő iskolákban több ezer szülő döntött az elektronikus fizetés mellett. A pénzügyi tudatosság erősödésével az is cél, hogy a lakossági megtakarítások bekerüljenek a gazdaság vérkeringésébe – tette hozzá a pénzügyminiszter.
Gyimesi Róbert, az Óbudai Árpád Gimnázium igazgatója elmondta, hogy a nyáron döntöttek a programhoz való csatlakozásról, miután felmérték és jelentősnek ítélték az iskolához kötődő készpénzforgalmat. Szeptember óta bevezették a POS-terminált a gimnázium büféjében, ahol október közepi adatok alapján minden második diák kártyával fizet, és várhatóan a jövő év elején megteremtik a titkárságon is a kártyás fizetés lehetőségét. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Minden településen lesz ATM, kedvezőbb lesz a készpénzfelvétel is
Minden magyar településen elérhetővé válik az ATM-szolgáltatás, miközben a készpénzfelvétel…
Tovább olvasom >Korlátozza az EU a készpénzes fizetést
Az Európai Unió 2027-től maximálja a készpénzben teljesíthető fizetések összegét:…
Tovább olvasom >A skandinávok az érintésmentes fizetést szeretik, a németek viszont a készpénzhez ragaszkodnak
Míg Németországban és Ausztriában továbbra is a készpénzes fizetés a…
Tovább olvasom >További cikkeink
Orbán Viktor: az árréscsökkentést új termékekre is be fogjuk vezetni, ha szükséges
Az árrésszabályozást fenn kell tartani, mert az indokolatlan áremelésekkel szemben…
Tovább olvasom >Egészséges, rostban és fehérjében gazdag húskészítményeket fejlesztettek ki Debrecenben
Új, egészségvédő, rostban és fehérjében gazdag, egyedi bioaktív hatóanyagokat tartalmazó…
Tovább olvasom >A német kiskereskedelmi forgalom csökkent áprilisban havi szinten
Németországban reálértéken 1,1 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom áprilisban havi…
Tovább olvasom >