A kormány jelentős támogatást biztosít a baromfiágazat számára
A magyar mezőgazdaságban az állattartás továbbra is kiemelt szerepet tölt be, ezen belül különösen a szárnyas feldolgozás az, ahol jelentős hozzáadott érték mellett az exportképesség is folyamatosan nő – jelentette ki dr. Felkai Beáta Olga, az Agrárminisztérium helyettes államtitkára a XXV. Kiskunfélegyházi Libafesztivál keretében megrendezett szakmai konferencián.

Az Agrárminisztérium jelentős támogatási lehetőségeket biztosít a gazdálkodók számára (Fotó: AM/Vermes Tibor)
A helyettes államtitkár a rendezvényen arról beszélt, hogy a baromfiágazat az elmúlt évek során számos kihívással nézett szembe. Az Agrárminisztérium jelentős támogatási lehetőségeket biztosít a gazdálkodók számára. A tárca a Vidékfejlesztési Program befejezését követően folyamatosan hirdeti meg a Közös Agrárpolitika Stratégiai Terv szerinti felhívásokat. Az állattartó telepek fejlesztésére és megújítására két jelentős pályázatot is hirdettek. A 150 milliárd forint keretösszegű, az „Állattartó telepek fejlesztésének támogatása” című felhívásnál az elnyerhető forrás maximális összege 5 milliárd forint, az 50 milliárdos keretösszegű, az „Állattartó telepek megújításának támogatása” című felhívás esetében pedig 200 millió forint a legnagyobb keretösszeg. A pályázatokat szeptember 17-étől, illetve október 15-től lehet benyújtani. A korábbi tapasztalatokat figyelembe véve a felhívások mindenki számára hozzáférhetők, ezzel is támogatva a mezőgazdasági termelőket. A kormány célja, hogy biztosítsa az ágazat fenntarthatóságát és versenyképességét.
Dr. Felkai Beáta Olga kiemelte, a genetikai erőforrások megőrzésére szintén források érhetők el
A korábbiakhoz hasonlóan 14 őshonos baromfifajta lesz támogatható, köztük a fehér magyar kacsa, a tarka magyar kacsa, a magyar lúd és a fodros tollú magyar lúd is. Továbbá a jövőben új piacszabályozási eszközöket is bevezetnek a mezőgazdasági termelők jogainak védelmére és a piaci viszonyok tisztaságának javítására.
AM
Kapcsolódó cikkeink
Kiemelt figyelmet kap az aszályhelyzet
A kormány összehangolt cselekvési tervet készít az aszálykárok megelőzésére. Ennek…
Tovább olvasom >27 százalékkal csökkent a műtrágyaforgalom
2025 márciusában az egy hónappal korábbihoz képest 27 százalékkal kevesebb…
Tovább olvasom >Orbán Viktor: létrehoztuk az Aszályvédelmi Operatív Törzset
A mai napon létrehoztuk az Aszályvédelmi Operatív Törzset – jelentette…
Tovább olvasom >További cikkeink
GKI Elemzés: EU-s források nélkül csak döcögne a hazai gazdaság
Idén május 1-én ünnepeljük uniós csatlakozásunk 21. évfordulóját. EU-s tagságunknak…
Tovább olvasom >Csökkentette az élelmiszerárakat az árrésstop és az online Árfigyelő bővítése
2025 áprilisában csökkent az infláció és az élelmiszerárak növekedési üteme…
Tovább olvasom >NGM: mindig fellépünk az indokolatlan áremelés ellen, a következő hónapokban tovább csökkenhet az infláció
Áprilisban az infláció mértéke 4,2 százalékra, míg az élelmiszerinflációé 5,4…
Tovább olvasom >