A kormány elfogadta a magyar termék rendeletet
A kormány szerdai ülésén elfogadta a magyar termék rendeletet – jelentette be Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter csütörtökön reggel az MR1 Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.
A miniszter a rendelet lényegét összefoglalva közölte: az a magyar termék, amely 100 százalékban magyar alapanyagból készül, azt Magyarországon dolgozzák fel és csomagolják. Fazekas Sándor jelezte: a szóban forgó rendelet a fogyasztók számára nyújt ismereteket a megvásárolandó termékekről, így tájékoztatja őket, hogy milyen árut vesznek meg.
Hozzátette: a rendelet a magyar termék megjelölésen kívül tartalmaz még átmeneti kategóriákat is. Azokat a termékeket, amelyek magyar, de külföldi alapanyagot is tartalmaznak, ám Magyarországon gyártják azokat, hazai termék kategóriába sorolják. Ilyen például a hurka, amelyben a rizs nagy valószínűséggel külföldről származik – magyarázta a miniszter.
Emellett példaként hozta a különféle csokoládékészítményeket – többek között a marcipánt – amelyeket Magyarországon készítenek de külföldi alapanyagból. Ezeket az árukat a hazai feldolgozású termék kategóriába sorolja a rendelet.
A miniszter megjegyezte: a rendelet megalkotása miatt vannak ugyan Magyarországnak vitái az Európai Unióval, de a kormány és a Vidékfejlesztési Minisztérium álláspontja az, hogy rendelet megalkotásával olyan szabályozás jött létre, amely nem ütközik az unió jogrendjébe és a nemzetközi szerződésekbe.
Fazekas Sándor beszélt még az új földtörvény tervezetéről is, amelyet július 12-én terjesztett az Országgyűlés elé. Megismételte: a törvény elfogadását követően Magyarországon földet csak földműves vásárolhat, az, aki élethivatásszerűen a földből él. A készülő új törvény célja egyértelműen a családi gazdaságok, azaz a középbirtokok megerősítése Magyarországon. Továbbá az, hogy a spekulánsok földszerzési lehetőségét teljes mértékben kizárja a jövőben. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Országos fogyasztóvédelmi ellenőrzés indult a visszaváltási díjakról
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >KSH: júliusban az előző év azonos időszakához mérten 1,0 százalékkal mérséklődött, az előző hónaphoz képest 2,0 százalékkal bővült az ipari termelés
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Németországban gyorsult az infláció augusztusban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >