A kormány egyik legfőbb célja, hogy az élelmiszeriparban a növekvő feldolgozottság mellett minél jobb termékeket lehessen előállítani
A kormány egyik legfontosabb célja, hogy az élelmiszeriparban az egyre növekvő feldolgozottság mellett minél jobb minőségű termékeket lehessen előállítani – mondta az Agrárminisztérium (AM) élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára szerdán a tizennegyedik Coop Rally második, kiskunfélegyházi állomásán.
Zsigó Róbert a hízott liba és kacsa feldolgozásával foglalkozó Integrál Zrt. által működtetett, 2017 októberében átadott hűtőháznál szervezett eseményen elmondta: a libapecsenye az ünnepi asztal része, a libamáj pedig ma már hungarikum, így minden magyar ember számára fontos az ágazat helyzete, a termékek piaci szereplése.
Emlékeztetett arra, hogy a jelenlegi sikereket nehéz időszakok előzték meg, hiszen a gazdasági válság után a madárinfluenza is sújtotta a baromfiágazatot, amely az állategészségügyi hatóság és a piaci szereplők közös munkájának köszönhetően jutott át a nehézségeken.
Horváth Sándor, az Integrál Zrt. elnök-vezérigazgatója kiemelte: Magyarország az évente átlagosan 2,5 millió hízott liba feldolgozásával világelső. A kiskunfélegyházi cég baromfifeldolgozó üzeme pedig Európában és a világon is a legnagyobb, hiszen a piaci igényekhez igazodva éves szinten 800-900 ezer hízott libát, valamint 600-700 ezer hízott kacsát dolgoz fel.
Termékeik megtalálhatóak többek között Franciaország, Németország, Belgium, Hollandia, Románia, Szlovákia üzleteiben, de jelentős piaci szereplők Japánban, Hongkongban, Tajvanon, Kanadában, valamint Dél-Koreában is.
Hozzátette, hogy tagjai a Coop-üzletláncnak is, belföldi terjeszkedésüket és értékesítésüket erre alapozva valósítják majd meg.
Kelemen János, a CO-OP Hungary Zrt. igazgatóságának tagja a több mint hetven éve működő Integrál Zrt. tevékenységéről elmondta: a cég termelési értékének nagyjából nyolcvan százalékát exportra értékesíti és húsz százaléka kerül belföldre. A 2017-ben felépített újabb gyártóüzemük modern csomagolású kész- és félkész termékek gyártását teszi lehetővé, amelyekkel belföldi és külföldi piacokon egyaránt megjelennek a jövőben.
Kovács Ernő, a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottja kiemelte: a több mint 500 embert foglalkoztató Integrál Zrt. kiváló példája, hogy a magyar termékek az európai mellett az amerikai és az ázsiai kontinensen is megállhatják a helyüket.
Hozzátette: a feldolgozott élőállatok nagy részét, mintegy hatvan százalékát ugyan a cég maga állítja elő, de a külső beszállítók révén további családoknak biztosít megélhetést.
Csányi József, Kiskunfélegyháza polgármestere elmondta: a növényi olaj gyártás, a baromfi- és a sertésfeldolgozás révén a város komoly szerepet tölt be a magyar agráriumban. Az elmúlt évek fejlesztéseinek és beruházásainak köszönhetően a korábbi tizenegy százalékról öt év alatt négy százalék alá csökkent a munkanélküliség, és nyolcvan százalékkal nőtt a város helyi iparűzési adóból származó bevétele.
Az idei Coop Rallyn közel 100 élelmiszeripari és kiskereskedelmi, szolgáltató és médiacég csapata 117 autóval Kelet-Magyarország hat meghatározó gyártó- és forgalmazóközpontjához, valamint két Coop-tagvállalthoz látogat el. A rally 2006-ban indult útjára és napjainkig 111 Magyarországon működő gyártót és forgalmazót mutatott be. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Tovább fokozzuk az agrárgazdasági együttműködésünket az Egyesült Államokkal
Új dimenziók nyílnak hazánk és az Egyesült Államok között az…
Tovább olvasom >KSH: az élelmiszeripar értékesítési árai 6,2 százalékkal emelkedtek
2025 márciusában az ipari termelői árak átlagosan 7,3 százalékkal meghaladták…
Tovább olvasom >Operatív idők – X. Zsendülés Kertészeti Konferencia
A tavasz beköszöntével nem csupán a természet, hanem a kertészek…
Tovább olvasom >További cikkeink
Táblás KitKat csokoládékat dob piacra a Nestlé Romániában
A Nestlé új, 99 grammos KitKat táblás csokoládékat vezetett be…
Tovább olvasom >Szerbiában terjeszkedik az észak-macedón Stokomak
A macedóniai székhelyű Stokomak diszkontlánc hivatalosan is belépett a szerbiai…
Tovább olvasom >Új formákkal és új külsővel tér vissza a Barilla Al Bronzo az USA-ba
A Barilla bejelentette, hogy az Egyesült Államokban újra kapható lesz…
Tovább olvasom >