A Kopint-Tárki javította jövő évi növekedési prognózisát
Az októberben várt 2,7 százalékról 3,2 százalékra javította a jövő évi GDP-növekedésre vonatkozó előrejelzését a Kopint-Tárki Konjunktúrakutató Intézet Zrt., amely az idei évre 2,2 százalékos gazdasági bővülést vár.
A cég az idén 0,4 százalék, jövőre – a várható béremelések hatására – 2,0 százalékos inflációval számol – derül ki a csütörtökön Budapesten ismertetett legfrissebb konjunktúrajelentéséből.
Palócz Éva, a Kopint-Tárki Zrt. vezérigazgatója elmondta: a jövő évben a növekedés motorja a lakossági fogyasztás lesz, amely a várható béremelések hatására jelenetősen, akár 5 százalékkal is emelkedhet 2017-ben. A cég elemzői szerint idén a lakossági fogyasztás 4,5 százalékkal bővül.
A konjunktúrakutató cég előrejelzése szerint az export idén 6,2, jövőre 6,7 százalékkal, az import ebben az évben 6,9 százalékkal, 2017-ben már 7,7 százalékkal bővül majd.
A folyó fizetési mérleg ez évi többlete 8,4 százalék, jövőre 8,6 százalék lesz a GDP-hez mérten, volumenben idén várhatóan 9,5 milliárd, 2017-ben 10,2 milliárd eurót ér el a fizetési mérleg többlete.
Palócz Éva kiemelte: a kormány, a munkaadói és munkavállalói szervezetek közötti, a béremelésekre vonatkozó megállapodás eredményeként jövőre 7,8 százalékkal nőhetnek a nettó reálkeresetek az ez évi 7,3 százalék után.
Rámutatott: az államháztartás helyzete igen kedvezően alakul, 2016-ban a 2 százalékos hiánycéllal szemben 1-1,5 százalékos államháztartási deficit várható.
Kapcsolódó cikkeink
Nem fordulat, konszolidáció: 2026 agrárkilátásai
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Egyensúly Intézet: növekszik idén a GDP, de még mindig a fogyasztás fűti
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
NAK-elnök: egy hónap alatt több mint 120 ezren írták alá az agrárpetíciót
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Itt az utolsó esélyünk a GMO-k kontrollálására
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >


