A kkv-k harmada uniós pályázatból finanszírozná beruházásait
Az új uniós támogatási ciklusban a kis- és középvállalkozások (kkv) harmada uniós pályázati támogatásból finanszírozná beruházásait; az ipari szektorban tevékenykedő cégek a legaktívabbak – derült ki a Budapest Bank kutatásából.
Az MTI-hez hétfőn eljuttatott összefoglaló szerint a kutatást a Budapest Bank megbízásából a GfK Hungária készítette 2015 februárjában és márciusában, valamint 2015 szeptemberében és októberében. Az adatfelvétel mindkét alkalommal 500, olyan mikro-, kis- és közepes vállalat körében készült, amelyek árbevétele 200 millió és 10 milliárd forint között van.
Az eredményekből kiderült: a kkv-k számára több mint egy éve elérhető pályázatokra tízből egy ipari vállalkozás már pályázott is, és tavasz óta 39-ről 51 százalékra nőtt a pályázatot tervező vállalkozások aránya a szektorban. A mezőgazdasági vállalkozásoknál csökkent ez az arány: míg korábban majdnem minden második agrárcég tervezett pályázni, fél évvel később csupán egyharmaduknál maradt meg ez a szándék.
A beruházást tervező cégek 41 százaléka 10 millió forint alatti összegben szeretné fejleszteni vállalkozását, a válaszadók 18 százaléka azonban ennél nagyobb mértékű, 100 millió forint feletti beruházást kíván megvalósítani a következő három évben.
Pozitív változás a felmérés készítői szerint, hogy márciushoz képest átlagosan 10-ből legalább 6 vállalkozás akkor is megvalósítaná tervezett beruházásait, ha nem szerepelne sikeresen a pályázaton; ez 22 százalékos növekedés.
Míg márciusban a bank által javasolt pályázati tanácsadó cég segítségét a válaszadók kicsit kevesebb, mint fele vette volna igénybe, addig szeptemberben már 59 százalékuk nyitott lenne a banki segítségre az uniós forrásokkal kapcsolatos tájékozódásban.
A kutatás szerint a pályázók a támogatáson felüli forrást jellemzően saját erőből kívánják előteremteni, és összességében a teljes tervezett beruházási értéknek csak az 5-10 százalékát kívánják hitelből finanszírozni.
Az első Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) pályázatok csaknem egy éve nyíltak meg, amelyekre a felmérésben résztvevőknek mindössze 4 százaléka adott be támogatási igénylést. Ez az arány jelentősen nőni fog, ami serkentheti majd a beruházásokat is – vélekednek a felmérés készítői. A kkv-k többsége jellemzően 10 és 75 millió forint közötti összegre pályázott.
Az új ciklusban megnyíló pályázati lehetőségekre várva az elmúlt két évben a vállalkozások 12 százaléka, átlagosan 50-100 millió forint mértékű beruházást – elsősorban a nagyobb értékű ipari és agrárberuházásokat – halasztott el.
A válaszadók 29 százaléka új gépek és eszközök beszerzésére irányuló pályázatra vár – ilyenek már voltak és lesznek is -, 12 százalékuk ingatlanépítésre és felújításra szolgáló forrás után érdeklődik. Mintegy 7 százalékuk használt eszközt vásárolna, pedig ilyen költségek jellemzően nem, vagy csak nagyon szűk körben lesznek elszámolhatóak a 2014-2020-as ciklusban – áll a közleményben. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Óvatos kivárásban a hazai kkv szektor
A hazai kis- és középvállalkozások esetében inkább alkalmazkodásról, mint a…
Tovább olvasom >AM: tovább fejlődnek a hazai élelmiszeripari vállalkozások
Az Agrárminisztérium (AM) kiemelten fontosnak tartja a hazai, minőségi élelmiszert…
Tovább olvasom >GVH: az új mesterséges intelligencia stratégiában jó irány a kkv-szektor támogatása
A mesterséges intelligencia (MI) stratégia megújítása több ponton is összhangban…
Tovább olvasom >További cikkeink
Nagy Márton: árréskorlátozást vezetne be a kormány a háztartási cikkeket árusító boltokra
A kormány szerdán tárgyalhatja, csütörtökön pedig várhatóan elfogadhatja azt az…
Tovább olvasom >Drágább Barbie, soványabb Heinz – Trump vámjai átrajzolják a globális fogyasztói piacot
Donald Trump vámpolitikájának hatása egyre több iparágat érint: játékgyártók, autóipari…
Tovább olvasom >Csaknem 20 százalékkal olcsóbb élelmiszerek? A kormány elégedett az árréscsökkentés eredmnyeivel
„Egyre több terméket lehet olcsóbban megvásárolni az árréscsökkentésnek köszönhetően, az…
Tovább olvasom >