A kiszervezett logisztikai modell jelentheti az e-kereskedelem jövőjét a koronavírus után
Az e-kereskedelem a globális trendeket követve Magyarországon is folyamatosan növekedett az elmúlt években, a COVID-19 kereskedelemre gyakorolt hatásai pedig még inkább meggyorsították az online szektor erősödését. Március óta számos új webáruház jött létre, a folyamat pedig az elemzések alapján nem áll meg, hiszen egyre többen részesítik előnyben az online vásárlást. Kérdés persze, hogy hogyan érdemes a lehető legegyszerűbben és leggazdaságosabban webshopot üzemeltetni, hiszen egy új online vállalkozás sikere számos apró részleten múlhat. Az alábbiakban ehhez adunk segítséget kezdő, és már működő webáruházak tulajdonosainak.
A járványügyi helyzet alapjaiban írta át azokat a trendeket, amelyek a vírus megjelenése előtt megfigyelhetők voltak. A piac megváltozott és az emberek attitűdje is teljesen más lett. Igaz ez az online szektorra is: míg Magyarországon a GKI Digital adatai szerint 2018-ban 3 millió fő körülire volt tehető az aktív online vásárlók száma, addig ez a szám ma körülbelül 3,35 millió, amelyből 50 ezer új online vásárló március óta próbálta ki életében először a webes vásárlást. És bár a gazdasági recesszió hatására a vásárlóerő csökkenhet a második félévben, az elemzések szerint ennek ellenére éves szinten mintegy 25%-kal növekedhet hazánkban az online piac.
A webshopoké lehet a jövő
Mindez pedig azt mutatja, hogy nemcsak a már működő, de az ezután létrejövő webshopoknak is van létjogosultsága. Kérdés azonban, hogy hogyan éri meg leginkább webshopot üzemeltetni és mi a kulcsa annak, hogy nemcsak költséghatékony, de rugalmas és könnyen fejleszthető rendszert is építsünk? Ebben lehet segítségre a fulfillment webshop logisztika, amely jelenlegi formájában néhány éve érhető el Magyarországon, azonban jól látszik, hogy az e-kereskedelem jövőjét jelentheti.
Nem ördögtől való kiszervezni a háttértevékenységeket
A fulfillment az a folyamat, amikor egy termék eljut az online vásárlás pillanatától, a kiszállításon át a vásárló kezébe, ha pedig fulfillment szolgáltatóval dolgozunk együtt, akkor ők veszik át az e-kereskedelmi vállalatoktól a teljes logisztikai folyamataikat: az értékesített termékek raktározását, csomagolását, kiszállítását, valamint számlázását is, ebből azonban a vásárló semmit sem vesz észre. “Kezdő webshop tulajdonosoknak a lehető legjobb döntés egy fulfillment webshop logisztikai szolgáltatóval együttműködni, hiszen a mérethatékonyságnak és a mennyiségi kedvezményeknek köszönhetően általában pénzt spórolunk a minket választó cégeknek, nem beszélve arról, hogy a kiszervezett logisztikával a kapacitás sosem lesz a növekedés gátja, illetve a költségek és a lehetséges terjeszkedéssel járó kiadások is skálázhatóvá válnak a szolgáltatásainknak köszönhetően” – mondta el Csereklyei Bálint, az iLogistic.hu ügyvezetője.
Kapcsolódó cikkeink
Új korszak a házhoz szállításban: átvételi kódot vezet be a GLS
A házhoz szállítás kényelmét és biztonságát egyszerre növeli a GLS…
Tovább olvasom >Display 2.0 – így néz ki a jövő bolttere
Okoseszközzé válik a bolti display – derült ki a Shop!…
Tovább olvasom >Többségi tulajdont szerzett a Waberer’s a Pannon-Busz-Rent Kft.-ben
A Waberer’s International Nyrt. megjelent a személyszállítási piacon, miután 51…
Tovább olvasom >További cikkeink
Orbán Viktor: az árréscsökkentést új termékekre is be fogjuk vezetni, ha szükséges
Az árrésszabályozást fenn kell tartani, mert az indokolatlan áremelésekkel szemben…
Tovább olvasom >Egészséges, rostban és fehérjében gazdag húskészítményeket fejlesztettek ki Debrecenben
Új, egészségvédő, rostban és fehérjében gazdag, egyedi bioaktív hatóanyagokat tartalmazó…
Tovább olvasom >A német kiskereskedelmi forgalom csökkent áprilisban havi szinten
Németországban reálértéken 1,1 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom áprilisban havi…
Tovább olvasom >