A kiskereskedelmi dolgozók közel negyedét részmunkaidőben alkalmazzák
A hazai versenyszférában a fizikai dolgozók mintegy 12 százalékát alkalmazzák részmunkaidőben, a kiskereskedelemben viszont ez az arány még úgy is 23 százalék, hogy az elmúlt négy évben összesen 5 százalékpontos csökkenés figyelhető meg – idézi a Blokkk.com kimutatását a Világgazdaság Online. Míg 2014-ben a 134 ezer bolti eladóból 38 ezer volt részmunkaidős, addig tavaly 146 ezerből 34 ezer.
A kereskedelmi portál összesítése szerint a 2000–5000 dolgozót foglalkoztató üzletláncoknál, így az Aldinál, a Lidlnél és a Pennynél, a csaknem 9800 eladó 42 százaléka volt részmunkaidős az elmúlt évben, eközben az 5000 fő felettieknél (például az Auchan, a SPAR, a Tesco) a több mint 25 ezer dolgozónak csak a 20 százaléka tartozik ebbe a kategóriába.
A különféle hatékonysági, versenyképességi mutatókban világszerte erősek a diszkontok, Magyarországon is háttérbe szorítják a többieket például az egy alkalmazottra jutó árbevételben. Ilyen a technológiai, működési rendjük, például szűkebb a választékuk, nincs eladót igénylő csemege- vagy hentespultjuk, ami gyorsabb kiszolgálást és kevesebb költséget jelent. A Blokkk.com szerint nem véletlen, hogy a diszkontoknál nyolc órára vetítve magasabbak a bérek az átlagnál, több viszonylatban is ezek adják a legtöbbet.
Igaz, már nem mindenütt, van, amiben például a CBA veri a diszkontot, de akad olyan munkakör is, amelyben a részmunkaidős aldis dolgozó egy órára vetített bére a hó végén kevesebb, mint a Lidl teljes munkaidős munkatársáé. (vg.hu)
Kapcsolódó cikkeink
A Dachser új logisztikai beruházással erősíti észak-afrikai jelenlétét – a Magreb régió válhat Európa új kapujává
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Az árrésstop kivezetésnek minden feltétele teljesült
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >AI az ügyfélszolgálaton: kézzelfogható üzleti haszon a kiskereskedelemben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
A Baltikum felé nyit a magyar élelmiszerexport
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Ipari alkoholgyártás: sokkal több mindenben jelen van, mint gondolnánk
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Trump vámcsökkentései átrendezhetik a globális élelmiszerpiacot
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

