A kisgazdaságok dominálnak az EU mezőgazdaságában
Az Európai Unió tagállamaiban 2016-ban 171 millió hektáron 10,3 millió gazdaság működött, kétharmaduk területe nem érte el az 5 hektárt, és vezetőiknek csak 11 százaléka volt 40 évnél fiatalabb – áll az Eurostat felmérésében.
A legszélsőségesebb a gazdaságok nagyság szerinti megoszlása Romániában. Az unió gazdaságainak 33 százaléka Romániára jutott, 92 százalékuk, 3,1 millió gazdaság területe azonban kisebb volt 5 hektárnál. Az 50 hektárnál nagyobb farmok részaránya csupán 0,5 százalék, de ezek művelik meg az ország mezőgazdaságilag hasznosított területének 51 százalékát.
Ugyanakkor az 50 hektárnál nagyobb gazdaságok aránya Luxemburgban 52 százalék, Franciaországban 41 százalék, Nagy-Britanniában 39 százalék és Dániában 35 százalék.
A mezőgazdasági népesség kor szerinti megoszlása kedvezőtlen. A gazdaságokban dolgozó 10,3 millió menedzser 32 százaléka 65 éves vagy idősebb, és csupán 11 százalékuk fiatalabb 40 évnél.
Az Eurostat adatai szerint Magyarországon 2016-ban 430 ezer gazdaság működött 4,67 millió hektáron, 81,4 százalékuk területe nem érte el az 5 hektárt és csak 3,7 százalékuk területe haladta meg az 50 hektárt.(MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Az EU-Mercosur megállapodás ellen tiltakozó gazdák akadályozzák több autópálya forgalmát Belgiumban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Innovatív magkezelési megoldást fejlesztenek a Szegedi Tudományegyetemen
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Több ezer gazda tüntetett Varsóban a Mercosur-megállapodás ellen
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink

Tovább olvasom >