A kisboltok támogatásával bővül a Magyar falu program
A falusi kisboltok működését, fejlesztését, valamint a korábban bezárt boltok újranyitását támogatja a Magyar falu program idén induló negyedik pillére. A támogatásból a kétezernél kevesebb lakosú települések részesülhetnek – közölte a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos pénteki, pápai sajtótájékoztatóján.

MTI/Krizsán Csaba
Gyopáros Alpár kiemelte: a kormány 2021-ben 45 milliárd forinttal támogatja a kisboltok működését. Hozzátette: a támogatás ingatlanfejlesztésre, eszközbeszerzésre, ingatlanvásárlásra vagy bértámogatásra fordítható.
Az új pillérrel bővülő Magyar falu program, amely a helyi életminőség javítását, az otthonteremtést és a falusi utak fejlesztését célozza, az ötezer fős és az ennél kisebb településeken tapasztalható népességcsökkenés megállítására hivatott – mondta a politikus.
Közölte, mintegy 2400 település érintett a falusi kisboltok támogatási lehetőségében, egy-egy bolt akár 60-70 millió forinthoz is juthat.
A támogatásban részesülő kereskedelmi egységeket öt éven át működtetni kell, valamint meghatározott árucikkeket forgalmazniuk kell – részletezte a feltételeket Gyopáros Alpár.
A falusi kisboltok támogatásáról szóló kormányrendelet a napokban megjelenik, azt követően a Bethlen Gábor Alapítvány felületén lesz lehetőség az előzetes regisztrációra. Ősszel a tervek szerint már folyósítják a támogatási összegeket – fűzte hozzá a kormánybiztos, aki a támogatandó üzletek számáról azt mondta, az ezres nagyságrendű lehet.
Jelezte, hogy a boltokban az élelmiszerek mellett egyéb termékek, illetve piaci szolgáltatások, például vény nélkül kapható gyógyszerek és postai szolgáltatások is elérhetőek lesznek. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
1000-2000 fő közötti települések lezárt üzleti évvel még nem rendelkező italüzletei is igényelhetik a 3 milliós támogatás
Vissza nem térítendő forrásra pályázhatnak energiahatékonyságot növelő fejlesztésekre, marketingre, eszközbeszerzésre…
Tovább olvasom >Gyopáros Alpár: az 5000 fős lélekszám alatti településeken működő boltok pályázhatnak működési támogatásra
Az 5000 fős lélekszám alatti településeken működő élelmiszerüzletek és/vagy hentesüzletek…
Tovább olvasom >Kiterjesztett támogatás: már a 2000 fős falvak kiskocsmái is pályázhatnak
Újabb lehetőség nyílt a falusi vendéglátóhelyek számára: a március végén…
Tovább olvasom >További cikkeink
Orbán Viktor: az árréscsökkentést új termékekre is be fogjuk vezetni, ha szükséges
Az árrésszabályozást fenn kell tartani, mert az indokolatlan áremelésekkel szemben…
Tovább olvasom >Felfutóban a hazai ginpiac – A SPAR szerint a vásárlók egyre tudatosabbak, és nyitottak a magyar márkákra
A gin értékesítése az elmúlt években látványosan erősödött a magyar…
Tovább olvasom >Egészséges, rostban és fehérjében gazdag húskészítményeket fejlesztettek ki Debrecenben
Új, egészségvédő, rostban és fehérjében gazdag, egyedi bioaktív hatóanyagokat tartalmazó…
Tovább olvasom >