A kínai gazdaság 2,3 százalékkal növekedett 2020-ban
A kínai gazdaság 2,3 százalékkal növekedett 2020-ban, miután a koronavírus-járvány belföldi megfékezését követően az ország gazdasága gyorsuló ütemben állt helyre az első negyedévben regisztrált visszaesésből – derült ki a kínai statisztikai hivatal hétfőn közzétett adataiból.
Jóllehet a kínai bruttó hazai termék (GDP) éves növekedése több mint negyven éve a legalacsonyabb ütemre lassult az elmúlt évben a járvány hatására, Kína így is azon kevesek közé tartozik a világ jelentősebb gazdaságai közt, amelyeknek sikerült bővülést elérniük tavaly. A Világbank 2 százalékos, míg a Nemzetközi Valutaalap (IMF) 1,9 százalékos növekedést jelzett előre a kínai GDP 2020-as alakulását illetően, az IMF szerint ráadásul Kína a G20-as országcsoport egyetlen gazdasági növekedést elérő országa lehet a múlt évet tekintve. A járvány miatti bizonytalanságra hivatkozva a kínai parlament tavaly nem jelölt ki GDP-növekedési célszámokat.
A kínai GDP a múlt év utolsó negyedévében a várakozásokat meghaladva, 6,5 százalékkal bővült éves összevetésben. Elemzők 6,1 százalékos növekedésre számítottak a harmadik negyedévben regisztrált 4,9 százalékos erősödés után. A járvány hatására 2020 első három hónapjában 6,8 százalékos visszaesést regisztráltak, a kínai GDP ezzel először csökkent azóta, hogy 1992-ben elkezdték közzétenni a hivatalos GDP-adatokat.
Negyedéves összevetésben 2,6 százalékos GDP-növekedést mértek október-decemberben a harmadik negyedévhez képest. Elemzők lendületesebb, 3,2 százalékos bővülést vártak. A statisztikai hivatal egyúttal közülte: a július-szeptemberi negyedéves bázison számolt növekedési adatot a korábbi 2,7 százalékról 3,0 százalékra javította.
A gazdasági teljesítmény helyreállásában fontos szerepet töltött be a kivitel, amely 3,6 százalékkal nőtt 2020-ban, részben annak köszönhetően, hogy a kínai gyártók előnyös helyzetbe kerültek külföldi, a járványügyi korlátozások miatt akadályoztatott versenytársaikkal szemben.
Az idei évre a Világbank és az IMF egyaránt a kínai gazdaság 7,9 százalékos bővülését valószínűsíti. A kiugró növekedési adat összetevői közé tartoznak azonban a múlt év első felének gyenge alapadatai. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Meglepetés Kínából: 21,8%-kal ugrott az export, a chipkivitel kiemelkedően nőtt
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Magyar világújdonság: AI-kalkulátor számolja ki, mennyit bukik egy cég az influenza-szezonon és mennyit lehet megtakarítani preventív technológiák alkalmazásával
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Az OECD tagországok GDP-növekedése 0,3 százalékra lassult a tavalyi utolsó negyedévben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Megjelent a ragadós száj-és körömfájás betegség Cipruson
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A K&H mobilbankot mától a bankszámlával nem, viszont SZÉP kártyával rendelkező ügyfelek is használhatják
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A halastavak gazdag élővilágának megőrzésére nyert el támogatást a hajdúszoboszlói Bocskai Halászati Kft.
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >


