A keresletnövekedés átlagosan egy százalékon
A KSH gyorsjelentése szerint 2009 első öt hónapjában a reálkereset (a fogyasztóiár-index 3,2 százalékos növekedése mellett) 2,1 százalékkal maradt el az előző évitől. A versenyszférában 0,3 százalékkal emelkedett; a költségvetési szférában 7,8 százalékkal csökkent a reálkereset az előző év azonos időszakához viszonyítva. A teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete 197 500 forint volt, ezen belül a vállalkozásoknál dolgozóké 196 ezer forintot, a költségvetési szervezeteknél alkalmazásban állóké 204 100 forintot ért el.
Nemzetgazdasági szinten a bruttó keresetek 1,4 százalékkal voltak magasabbak, mint az előző év január–májusában. Ezen belül a versenyszférában 4,8 százalékkal növekedtek az átlagkeresetek, a költségvetés területén pedig a 13. havi illetmény kifizetési szabályainak változása miatt 6,4 százalékkal maradtak el az előző évitől.
Nemzetgazdasági szinten az átlagos nettó kereset 121 400 forintnak felelt meg. A nettó kereset így átlagosan egy százalékkal volt magasabb az előző évinél.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A K&H mobilbankot mától a bankszámlával nem, viszont SZÉP kártyával rendelkező ügyfelek is használhatják
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A halastavak gazdag élővilágának megőrzésére nyert el támogatást a hajdúszoboszlói Bocskai Halászati Kft.
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A Lechner Tudásközpont uniós forrásból fejleszt informatikai rendszert az illegális hulladéklerakók feltérképezésére
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >


