A kereskedelmi szövetség nem támogatja a főpolgármester boltbezárási javaslatát
Nem támogatja Karácsony Gergely főpolgármester egyes boltok bezárásáról szóló javaslatát az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ).
Karácsony Gergely vasárnap azt kezdeményezte, hogy a kormány tegye lehetővé a települési polgármestereknek, Budapesten pedig a főpolgármesternek a nem létfontosságú boltok, üzletek nyitva tartásának korlátozását, szükség esetén a bezárás elrendelését.
Vámos György, az OKSZ főtitkára az MTI-nek erre reagálva azt mondta, a felvetést nem támogatják. A kereskedelem szabályozásában – hangsúlyozta – országos szinten egységes irányításra van szükség. Nehezen tartják elképzelhetőnek, hogy az egyik településen egy bolttípus nyitva lehessen, a másikon pedig nem.
Ezen felül felhívta a figyelmet arra is, hogy az élelmiszerbolt, a benzinkút, a gyógyszertár nyilvánvalóan létfontosságú. Arról viszont nincs állásfoglalás, hogy ezeken túl van-e még olyan, amit az ellátási oldalról ebbe a körbe lehet sorolni – közölte Vámos György. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
OKSZ: továbbra is gyenge a kiskereskedelmi dinamika, a fordulat még várat magára
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Az OKSZ tagjai azokért, akiknél nem jön a Jézuska
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Az OKSZ is megszólalt az inflációs adatok kapcsán
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
KSH: novemberben az előző év azonos időszakához mérten 5,4, az előző hónaphoz képest 2,0 százalékkal visszaesett az ipari termelés
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A fogyasztók vagy az élelmiszeripar formálja, mi kerül az asztalokra?
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
