A kereskedelmi szövetség hosszabb bevásárlási időszakra, növekvő karácsonyi forgalomra számít
A korábbi évekhez képest hosszabb ünnepi bevásárlási időszakra számít az idén az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ), amely szerint a tavalyinál 5-6 százalékkal többet, mintegy 950 milliárd forintot költhetnek a fogyasztók decemberben.
A szakmai szervezet az MTI-hez eljuttatott pénteki közleményében kifejtette, megelőzi a hagyományos bronz, ezüst és arany hétvégéket az amerikai eredetű „fekete péntek” vásárlási akció, amellyel a kereskedők megpróbálják felhívni a vásárlók figyelmét, hogy már november második felében válogassanak a karácsonyi ajándéknak való termékek között.
Az OKSZ várakozásai szerint közvetlenül az év végi ünnepekre legalább 170-180 milliárd forintot költhetnek majd a családok, ebből 80-90 milliárd forintot ajándékokra, és nagyjából ugyanennyit az ünnepi asztalra valókra.
Ajándékokra családonként átlagosan 26-28 ezer forintot költhetnek, de az átlag nagy különbségeket takar. Az ajándékozási cikkek köre lényegesen nem változik, főként könyv, játék, műszaki cikk, számítástechnikai és elektronikai termék, ruhaféle, illetve háztartási felszerelés lehet a fenyőfák alatt.
A kereskedelmi szövetség arra is felhívta a figyelmet, hogy az üzletek a december 24-ét megelőző négy vasárnap nyitva lehetnek, így a vasárnapi bevásárlás november 29-én indulhat.
Sok üzlet hosszabb hétköznapi nyitva tartással várja majd a vásárlókat, az OKSZ információi szerint az áruházak, boltok többsége élni fog a hosszabb nyitva tartás lehetőségeivel.
A jogszabályok alapján viszont – a szokásos kivételeket leszámítva – december 24-én 12 óráig lehetnek nyitva az üzletek. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Augusztus végéig meghosszabbítják az élelmiszerek árréscsökkentését
Nagy István agrárminiszter a saját Facebook-oldalán jelentette be, hogy a…
Tovább olvasom >Csökken a kereskedelem jövedelmezősége – érdemi forrásokat nyit meg a kormány
Május 28-án tartották a Laurel Számítástechnikai Kft. sorrendben 12. Retail…
Tovább olvasom >Az Országos Kereskedelmi Szövetség javaslatokat dolgozott ki az árréscsökkentést célzó intézkedések kivezetéséről
Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) benyújtotta a kormánynak a GKI…
Tovább olvasom >További cikkeink
Mindent a házi kedvencnek! – Euromonitor International 2025
A globális kisállatgondozási piac 2025-ben várhatóan eléri a 215 milliárd…
Tovább olvasom >Háromból két fogyasztó jobb vásárlási élményre számít
Egy friss felmérés szerint a fogyasztók és az üzleti vezetők…
Tovább olvasom >IDEAAL™: Versenyképes fehérjekészítmény hazai szereplőktől
Egy közös kutatásfejlesztési projekt, három szereplő, egy egyedülálló tejfehérje-készítmény –…
Tovább olvasom >