A kereskedelmi láncok az élelmiszergyártókra terhelnék az áfaemelést
Több nagy kereskedelmi lánc is levélben fordult a feldolgozókhoz, melyben 4-6 százalékos árengedményt kérnek az áfaemelésre tekintettel.
Boródi Attila, az Élelmiszer-feldolgozók Országos Szövetségének ügyvezető elnöke szerint az üzenet egyértelmű, a kereskedelem a folyamatosan csökkenő kereslet mellett nem tudja a dráguló élelmiszert értékesíteni, ezért az élelmiszer előállítójára terhelné az áfaemelés költségeit. Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség titkára szerint sem a kereskedőknek, sem a feldolgozóknak nincs arra tartalékuk, hogy a forgalom visszaesése, azaz jövedelemvesztés nélkül lenyeljék az áfaemelést. Murányi László, a Coop Hungary Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy a Coop-hálózat az elkerülhetetlen áremeléssel járó változás elhúzására törekszik, így azoknál a termékeknél, amelyekből jelentősebb árukészleteik vannak, fokozatosan terhelik át a vásárlóra az áfa emeléséből adódó többletet . Ugyanakkor megkísérlik a megállapodást beszállítóikkal a megemelt adó egy részének átvételéről – tudósít a Népszabadság Online.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Húsvéti hosszú hétvége: így alakul az üzletek nyitvatartása 2025-ben
A húsvéti ünnepek idején alaposan átalakul a hazai üzletláncok nyitvatartása:…
Tovább olvasom >A várakozásokon felül alakult az euróövezet ipari termelése februárban
Februárban a várakozásokon felüli mértékben növekedett az euróövezet ipari termelése…
Tovább olvasom >Zsigó Róbert: átlagosan majdnem húsz százalékos az árrésstop hatása
Az árrésstop bevezetésének hatására négy hét alatt átlagosan 18,6 százalékkal…
Tovább olvasom >