A Kellogg CEO-ja szerint a szegények egyenek csak müzlit vacsorára?
„Müzlit vacsorázni mostanában nagyon trendi, és arra számítunk, hogy a jövőben még népszerűbb lesz, amíg a vásárlók nyomás alatt vannak” – mondta mosolyogva Gary Pilnick, a WK Kellogg Co nevű amerikai müzligyártó cég vezérigazgatója. Ez a kijelentés felháborító lehet, különösen annak fényében, hogy Pilnick állítólag évente egymillió dollárt keres, extra juttatások nélkül is, ahogyan azt az internetezők is megjegyezték, válaszul a Guardian friss cikkére.
![](https://trademagazin.cdn.webgarden.io/wp-content/uploads/2024/03/sascha-bosshard-HRldvxTg6nM-unsplash.jpg)
A kép illusztráció
Pilnickkel múlt szerdán a CNBC Squawk on the Street című műsorában beszélgettek. Eleinte úgy tűnt, hogy nem lesz kifejezetten érdekes az egész, Pilnick arról kezdett beszélni, hogy a müzli mindig is megfizethető volt, és előszeretettel nyúltak ehhez a fogyasztók, amikor szűkebbre kellett húzniuk a nadrágszíjat.
Azonban hozzátette, mindent megtesznek, hogy elérjék az embereket, például azzal az üzenettel, hogy egyenek müzlit vacsorára. Szerinte ez sokkal olcsóbb, mint bármi más, és utalt arra is, hogy ha valakinek a müzli is túl drága, akkor sem kell bánkódnia, mert igyekeznek mindenki pénztárcájához igazított (kisebb) müzliket árulni. Mint mondta, egy tál müzli tejjel vagy gyümölccsel kevesebb, mint egy dollárba kerül, ami vonzó lehet.
Amikor a CNBC műsorvezetője kétkedve visszakérdezett, hogy nem lehet-e, hogy az emberek nem fogják túl pozitívan fogadni azt az ötletet, hogy vacsorára müzlit kellene enniük, Pilnick szerint pont ennek az ellenkezője igaz. Szerinte nagyon jól fogadták ezt az ötletet, az adataik szerint a vásárlók több mint 25 százaléka nem reggelire eszi a müzlit, ennek a rétegnek pedig jelentős része vacsorára eszi ezt.
Ezután tette hozzá azt is mosolyogva, ami sokak szerint komoly kommunikációs hiba volt: szerinte a pénzügyi nehézségekkel küszködő vásárlóknak a jövőben is remek választás lesz a müzli vacsorára. A kommentelők erre aztán igen dühösen reagáltak, volt, aki Maria Antoinette (a valóságban sosem mondott) idézetével vont párhuzamot, miszerint „ha nincs pénzük kenyérre, egyenek kalácsot”, mások pedig arra mutattak rá, hogy Pilnicknek nyilván nem kell ezen aggódnia, mikor tavaly 5 millió dollárt keresett.
Érdemes megjegyezni, hogy a Kellogg’s müzlijei egyáltalán nem olcsók, volt, aki kiszámolta, hogy egy előre elkészített lasagne nagyjából ugyanannyiba kerül, mint egy családi kiszerelésű müzli és egy karton tej.
Kapcsolódó cikkeink
A pletyka nem mindig rossz – mondja a szociálpszichológus Szvetelszky Zsuzsanna
Szvetelszky Zsuzsanna szociálpszichológus, pletykakutató volt a Futuretalks podcast Krizsó Szilviával…
Tovább olvasom >Folyik a meccs pehelysúlyban
Bár a hazai „árdagály” visszahúzódik, a cereália világpiaci kitettsége –…
Tovább olvasom >Így váltják le a csevegőprogramok a telefonálást
A hagyományos telekommunikációs eszközök használatának csökkenését és a csevegőprogramok térhódítását…
Tovább olvasom >További cikkeink
Rekord nyereséget értek el a saját márkák az év első felében az Egyesült Államokban
Új csúcsokat értek el a sajátmárkás termékek 2024 első felében…
Tovább olvasom >Akadálymentesíti csomagolásait a Müller az Egyesült Királyságban
Minden márkás termékének csomagolásán NaviLens kódot helyez el a Müller,…
Tovább olvasom >Új termékigazgatót nevezett ki az Auchan
Július 1-től Varga László látja el az Auchan Magyarország termékigazgatói…
Tovább olvasom >