A Kellanova felvásárlását fontolgatja a Mars egyes források szerint
Az M&M’s és Snickers márkákat gyártó Mars a Cheez-It és Pringles tulajdonosa, a Kellanova esetleges akvizíciójának lehetőségét vizsgálja az ügyet ismerő források szerint.
A tranzakció a Kellanova 27 milliárd dolláros piaci értékét tekintve a CPG-szektor történelmének legnagyobb ügylete lenne és tesztelné a szabályozó hatóságok hajlandóságát a konszolidáció engedélyezésére az ágazatban.
A Kellanova részvényei mintegy 20%-kal emelkedtek azóta, hogy tavaly októberben kivált a WK Kellogg Co-ból, de néhány versenytárshoz, például a Hersheyhez és a Mondelez Internationalhoz képest még mindig alacsonyabb áron kereskedhetők, ami miatt a vállalat potenciális felvásárlási célpont lehet.
A források szerint nem biztos, hogy a Kellanova a Marssal kötendő üzletre törekszik. Egy másik jelentkező is megkörnyékezheti a Kellanovát, és lehetséges, hogy egyik féllel sem jön létre megállapodás – tették hozzá az ügy bizalmas jellegére tekintettel nevük elhallgatását kérő források.
Az eddigi legnagyobb
A Kellanova megvásárlása lenne a Mars eddigi legnagyobb üzlete, amely mellett eltörpülhet a VCA állatkórház-üzemeltető 2017-es 9,1 milliárd dolláros (8,37 milliárd eurós) felvásárlása.
A virginiai McLeanben működő vállalat felvásárlásokkal igyekszik diverzifikálni üzleti tevékenységét. A vállalat az alapító Frank C. Mars leszármazottainak tulajdonában áll, és mintegy 47 milliárd dollár (43,24 milliárd euró) éves forgalmat generál. Három divíziója működik: az állateledeleket gyártó Mars Petcare, a snack-üzletág, a Mars Snacking, valamint Mars Food & Nutrition.
A Kellanova 21 országban gyártja, és több mint 180 országban forgalmazza termékeit. A WK Kelloggból való tavalyi kiválását követően a Kellanovánál maradt a Pop-Tarts és a Rice Krispies Treats snack-márkák, a Morningstar Farms és az Eggo fagyasztott reggelik, valamint egy nemzetközi gabonapehely-üzletág.
ESM
Kapcsolódó cikkeink
Az Airwaves új márkakampányát a rajongók visszajelzései inspirálták
Az Airwaves, a Mars portfóliójába tartozó cukormentes rágógumimárka, egy olyan…
Tovább olvasom >Fenntartható mezőgazdasági startupba fektetett a Mondelēz Észtországban
A Mondelēz International az észtországi székhelyű eAgronom nevű regeneratív mezőgazdasági…
Tovább olvasom >79 millió dollárból fejleszti svájci Toblerone-gyárát a Mondelēz
Mondelēz International 79 millió dollárt (mintegy 65 millió svájci frankot)…
Tovább olvasom >További cikkeink
Orbán Viktor: az árréscsökkentést új termékekre is be fogjuk vezetni, ha szükséges
Az árrésszabályozást fenn kell tartani, mert az indokolatlan áremelésekkel szemben…
Tovább olvasom >Egészséges, rostban és fehérjében gazdag húskészítményeket fejlesztettek ki Debrecenben
Új, egészségvédő, rostban és fehérjében gazdag, egyedi bioaktív hatóanyagokat tartalmazó…
Tovább olvasom >A német kiskereskedelmi forgalom csökkent áprilisban havi szinten
Németországban reálértéken 1,1 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom áprilisban havi…
Tovább olvasom >