A Kantar közzétette 2023 legértékesebb márkáinak listáját
Mérhetőbb hatékonyság, jelentősen javuló finanszírozási és befektetési esélyek, vállalatfelvásárlás esetén pedig akár többszörös felár elérése – többek között ezek azok az előnyök, amelyek mindenképpen indokolttá teszi a márkaérték meghatározását és a mérlegben való szerepeltetését – hívja fel a figyelmet a Moore Hungary.
Ma tette közzé a Kantar a legfrissebb ranglistáját (Kantar BrandZ) a világ legértékesebb márkáiról. Annak ellenére, hogy a legértékesebb márkák jelentős részét alkotó technológiai részvények árfolyamát – így márkaértéküket is – megtépázták az elmúlt év tőzsdei folyamatai, a TOP 10-be idén sem lehetett 100 milliárd dollár alatti márkaértékkel bekerülni. A 100 legértékesebb márka 20 százalékkal, vagyis 1.700 milliárd dollárral ér ma kevesebbet, mint egy évvel ezelőtt, ám a COVID előtti, 2019-es szinthez képest 47 százalékos a növekedés.
A Kantar Brandz élén immár második éve az Apple áll. 2019-hez képest az Amazon fokozatosan csúszott le az elsőről a negyedik helyre. A nem technológiai cégek közül a McDonald’s a legértékesebb, és az idei trendekkel szemben is erősödni tudó Coca-Cola 2023-ra visszatért a TOP 10 listára. Továbbra is az USA-beli cégek túlsúlya jellemzi a márkaértéklistát: a 10 legértékesebb márkából 8 innen származik. (2019-ben is ugyanez volt az arány, akkor a francia Louis Vuitton helyett a kínai Alibaba szerepelt a TOP 10-ben.)
Számos tekintetben komoly előny
A márkaérték azonban nem csupán a vezető globális cégek számára bír kiemelt fontossággal.
A jelenlegi szigorú banki finanszírozási feltételek mellett könnyen azon múlhat egy vállalat további fejlődése vagy akár hosszabb távú túlélése is, hogy hozzá tud-e jutni további forrásokhoz. A mérlegben vagyonértékű jogként megjelenő márkaértéknek ebből a szempontból is nagy jelentősége van, hiszen jelentősen javíthatja a vállalat saját tőke/idegen tőke arányát, ami a finanszírozók számára alapvető szempont a hitelképesség meghatározása során.
A márkaérték tulajdonosváltás esetén is alapvető szerepet játszik egy társaság működésében. A vállalatfelvásárlások eddigi történetei is világosan bizonyítják, hogy bizonyos esetekben a vevők akár a tranzakciós érték legnagyobb részét a sikeres márka megvásárlása miatt fizetik meg.
„A vagyoni értékű jogként megjelenő márkaértéknek fontos szerepe lehet kontrolling rendszerek működésében és adótervezésben is. Az értékelt márkanév emellett a vállalati eredményesség vizsgálatának egyik fontos segédeszköze is lehet, hiszen mérhetővé teszi az erőforrások megfelelő elosztását és a menedzsment hatékonyságát is”
– hangsúlyozza Huth Gabriella, a Moore Hungary ügyvezető partnere.
Hogyan számolják ki a márkaértéket?
A nemzetközi gyakorlatban alkalmazott módszerek az első megközelítésben igen szubjektívnek tűnő márkaértéket többféle szempontból közelítik. A többnyire csak ellenőrzésre alkalmazott költségalapú értékelés során az adott márkanév kialakításához kapcsolódó ráfordításokat vizsgálják, míg más módszerek a márkanév által generált többletjövedelmet számítják ki. A piaci összehasonlító módszerek ugyanakkor például a márkával jelzett termékek árelőnyének elemzésével, vagy éppen a márkáért fizetett tranzakciós összegek, valamint licencdíjak mértékének vizsgálatával képesek a márka értékének megjelenítésére.
„A gazdasági életben igen nagy jelentősége van a márkaérték meghatározásának
– hívja fel a figyelmet Boross Ákos, a Moore Hungary ügyvezető partnere.
A tőkebevonási és finanszírozási lehetőségek bővülése mellett fontos még megemlíteni a sport– és kulturális szférában jellemző szponzori gyakorlatot, vagy éppen a vállalati vagy a termékekhez, szolgáltatásokhoz kapcsolódó márkanevek és logók cseréjét is. Ezek mindegyikében a tervezett lépések költség-haszon elemzéseihez alapvető feltétel az adott márka értékének megfelelő ismerete.”
Kapcsolódó cikkeink
25 üzletet zár be az Alcampo Spanyolországban
Az Auchan spanyol leányvállalata, az Alcampo bejelentette, hogy átszervezési programja…
Tovább olvasom >Trenkwalder: idén az első negyedévben elérte a 2250 forintot a fizikai dolgozók átlagos órabére
A fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó…
Tovább olvasom >25 új kényelmi üzletet nyit az Asda az év végéig
A brit Asda újabb lendületet vesz a kényelmi üzletek piacán:…
Tovább olvasom >További cikkeink
Új korszak a világgazdaságban? – Új kihívások hazánk előtt
2025 májusa a világgazdaságban a változások felgyorsulását hozta. A Közel-Keleten…
Tovább olvasom >Így maradhat egészséges a haj és bőr a közeledő nyári kánikulában is
A hajformázás, festés és szárítás mind gyengíthetik a haj belső…
Tovább olvasom >Új ciklus, stabil működés, változatlan irány – bizalmat kapott az ÖRT vezetése
Az Önszabályozó Reklám Testület (ÖRT) közgyűlése megerősítette a szervezet közvetlen…
Tovább olvasom >