A jövőben egyszerűsödhet a helyi termelői piacok működése

Szerző: trademagazin Dátum: 2011. 10. 04. 11:38

A jövőben egyszerűsödhet a helyi termelői piacok működése a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) támogatja ugyanis Font Sándor (Fidesz) országgyűlési képviselő – az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottsága elnökének – kezdeményezését, hogy könnyebben lehessen helyi termelői piacot nyitni és egyszerűbb legyen ezek működési szabályzata – közölte hétfőn a VM sajtóirodája. Az Országgyűlés Gazdasági Bizottsága ugyanis általános vitára alkalmasnak találta a fideszes honatya javaslatát.

A tervezett változtatás szerint rögzíteni kell a kereskedelmi törvényben a helyi piac ismérveit, mert a jelenlegi jogszabály indokolatlan többlet terheket ró a piacok szervezőire – indokolta Font Sándor kezdeményezését.

A képviselői javaslat alapján az számít majd helyi  termelői piacnak, amelyik a piac fekvése szerinti megyéből vagy a piac  40 kilométeres körzetéből, illetve budapesti piacnál az ország területén bárhol működő gazdaságából származó mezőgazdasági, illetve élelmiszeripari termékét értékesít.

Míg vásár és piac csak a kereskedelmi hatóság által kiadott vásár-, illetve piacüzemeltetési engedéllyel lenne működtethető, addig a helyi termelői piacnál – Font Sándor kezdeményezésére – az üzemeltetéshez elegendő volna a bejelentés a kereskedelmi hatóságnak.
Ha a képviselők elfogadják a javaslatot,  a módosítás   2012. január 1-jén hatályba lép.

A szaktárca mindehhez hozzáfűzi: a képviselői kezdeményezés egyezik a VM szándékával. A mintegy 5.000 magyar kistermelő támogatása, a helyi értékek ápolása, újra felelevenítése hozzájárul a vidéki életminőség javításához, a helyi közösségek megmaradásához. A helyi termékek előállításával, a kereslet növelésével ugyanis hazai munkahelyek teremthetők.

(munkatársunktól)

Kapcsolódó cikkeink