A járványhelyzet ellenére is bizakodóan tekintenek a kkv-k az új évre
Nem befolyásolta jelentősen a kkv szektor várakozásait novemberig a járvány második hulláma. A hazai kis- és középvállalkozások következő egy évre vonatkozó kilátásait előrejelző K&H kkv bizalmi index negyedik negyedéves eredménye alapján ugyanis a cégek optimizmussal tekintenek a 2021-es évre, amit az index jelenlegi, 9 pontos értéke igazol. Az előző időszakhoz képest mért, 2 pontos növekedés hátterében az állhat, hogy javultak a vállalati hitelkamatokra, valamint az európai uniós forrásokra vonatkozó kilátások.
A november 11-én érvénybe lépett szigorító járványügyi intézkedések ismeretében végzett, negyedik negyedéves K&H kkv bizalmi index kutatás eredményei szerint optimizmussal tekintenek a hazai kis- és középvállalkozások az új esztendőre. A legfrissebb adatok alapján ugyanis, az előző időszakhoz képest 2 pontos növekedéssel, az index 9 ponton áll. „Az augusztusi eredményekhez képest emelkedett az index értéke, ami azt mutatja, hogy óvatosan, de bizakodva tekintenek a 2021-es évre a hazai kkv-k. Ez annak köszönhető, hogy javultak a vállalati hitelkamatokra, valamint az európai uniós forrásokra vonatkozó várakozások. Úgy tűnik, a vállalkozások már megtanultak együtt élni a bizonytalansággal és amennyire lehet, alkalmazkodtak a változásokhoz. A december 18-án bejelentett újabb gazdaságvédelmi lépések várhatóan pozitív hatása pedig valószínűleg a jövő évtől mutatkozik majd meg” – foglalta össze Kökény Roland, a K&H kkv szegmens marketing vezetője.
legstabilabb a mezőgazdaság
A különböző méretű cégeket vizsgálva a mikro-, valamint a kisvállalkozások várakozásai enyhe javulást mutatnak, ugyanis az előző negyedévhez képest némileg növekedtek az idei évre vonatkozó kilátásaik (3 pont és 14 pont), nekik köszönhető a főindex enyhe javulása. Eközben a 300 millió és 2 milliárd forint közötti árbevételű középvállalkozások hangulata számottevően romlott: 13 pontos zuhanással 19 ponton áll, ám összességébe véve még így is ők tekinthetőek a legbizakodóbbnak. Az ágazatokat tekintve továbbra is a mezőgazdasági cégek a legderűlátóbbak, mivel várakozásaik jelentősen, 19 pontról 25 pontra emelkedtek. Az ipari, kereskedelmi, valamint a szolgáltatási szektor várakozásai ehhez képest csupán kismértékben javultak, ám mindegyik ágazat esetében pozitív várakozásokról beszélhetünk: az ipar jelenleg 11, a kereskedelem 10, a szolgáltatás szektor várakozásai pedig 6 ponton állnak.
Kapcsolódó cikkeink
1600 viharkár-bejelentés érkezett szinte egy nap alatt
Rengeteg lakásbiztosítási kárbejelentés érkezett kedd estig a K&H-hoz az előző…
Tovább olvasom >K&H: összefogás a fővárossal a klímasemlegesség jegyében
Budapest Főváros és a K&H Bank aláírta azt az együttműködési…
Tovább olvasom >Hitelkártya egy perc alatt – az AI új szintre emeli a bankolást
A K&H Bank számára a generatív mesterséges intelligencia nem csupán…
Tovább olvasom >További cikkeink
Extrém nyár, rekordmeleg: így reagálnak a boltláncok a hőségre
Soha nem mértek még olyan magas hőmérsékletet Budapesten, mint az…
Tovább olvasom >K&H: a tényadatban szereplőnél jóval komolyabb inflációt érzékelnek a középkorúak
A középkorú magyarok inflációs érzete továbbra is messze meghaladja a…
Tovább olvasom >Júniusban újra emelkedett az infláció – a gyümölcsök drágulása húzza felfelé az árakat
Júniusra 4,6 százalékra nőtt az éves infláció, szemben a májusi…
Tovább olvasom >