A járvány hatására jobban bízunk a tudományban
Egy átfogó nemzetközi felmérés szerint az elmúlt egy évben jelentősen csökkent a tudomány iránt szkeptikusok aránya, az emberek 88%-a pedig oltáspártinak számít. Az európaiak azonban a legtöbb kérdésben kevésbé pozitívak, mint a világ többi részén élők. A Magyarországon is jelenlévő 3M vállalat kutatása rávilágított arra is, hogy a fenntarthatóság témája sem szorult teljesen a COVID árnyékába.
A világ egyik legnagyobb gyártócége, a 3M ötödik alkalommal készítette el a tudomány globális megítélését vizsgáló, State of Science Index nevű felmérését. A több mint 17 ezer válaszadó 85%-a szerint a tudomány végérvényesen megmenti az emberiséget a koronavírustól – ez az arány Európában 80%-os. Globálisan 88% vélte úgy, hogy a vakcináknak kulcsszerepük van a betegségek legyőzésében. A vonatkozó európai adat szintén kissé alacsonyabb: 83%.
A 2020-as, még a járvány előtti kutatásban 35% volt a tudomány iránt szkeptikusok aránya, ez az elmúlt bő egy évben 27%-ra csökkent. A mi földrészünkön Olaszországban kételkednek legkevésbé a tudományban (16%), és Németországban a leginkább (30%). Ezzel párhuzamosan a megkérdezettek 79%-a (Európában 68%-a) mondta, hogy az életét jobbá teszi majd a tudomány a következő években. Az eredmények láttán Mike Roman, a 3M igazgatóságának elnök-vezérigazgatója elmondta: „a tudomány egyre inkább egy világot egyesítő területté válik, amelynek segítségével együtt haladhatunk egy biztonságosabb, zöldebb, erősebb és egyenlőbb jövő felé.”
Az esélyegyenlőség kapcsán a 3M tanulmánya emlékeztet; bizonyos társadalmi csoportoknak, beleértve a nőket vagy a rossz anyagi körülmények közül érkezőket, még mindig nehéz bekerülniük a tudományos szakmákba, pedig a kutatás résztvevőinek 88% is azt nyilatkozta, hogy a sokszínűség jót tenne ezeken a területeken is. Erre reagálva a vállalat bejelentette: 2025 végéig jelentős összeget szánnak arra, hogy tanulási, tapasztalatszerzési lehetőséghez juttassák a tudomány, a technológia, a mérnöki pálya és a matematika területén az alulreprezentált csoportból érkezőket.
A felmérés szerint a pandémia megfékezése vezeti azon kihívások listáját, amelyekre az emberek megoldást várnak a tudománytól, a következő négy helyen azonban egytől egyig környezetvédelemmel kapcsolatos témák szerepelnek: a klímaváltozás, az óceánokba kerülő műanyaghulladék, a légszennyezettség és a megújuló erőforrások. „Bolygónk védelme világos és sürgető feladat, amit ügyfeleinkkel, a többi vállalattal, az országok vezetőivel és a nemzetközi szervezetekkel karöltve tudunk megoldani” – mondta Gayle Schueller, aki fenntarthatóságért felelős alelnökként dolgozik annál a 3M-nél, amely nemrég közölte, hogy a következő 20 évben 1 milliárd dollárt költ környezetvédelmi céljaira.
Kapcsolódó cikkeink
Otthon főz a magyar fiatal – nem trendi a gyorsétterem
A magyar fiatalok többsége ritkán vagy egyáltalán nem jár gyorsétterembe,…
Tovább olvasom >Hamburgerkép 2025 – így esznek hamburgert a magyarok
Magyarország kedvence egyértelműen a marhahúsos hamburger, lehetőleg sok sajttal, baconnel,…
Tovább olvasom >Corvinus-kutatás: Nők vezetik a fenntarthatóbb gazdaságokat
Jobban optimalizálják az erőforrásokat, ökohatékonyabbak a nők által vezetett mezőgazdasági…
Tovább olvasom >További cikkeink
Orbán Viktor: az árréscsökkentést új termékekre is be fogjuk vezetni, ha szükséges
Az árrésszabályozást fenn kell tartani, mert az indokolatlan áremelésekkel szemben…
Tovább olvasom >Egészséges, rostban és fehérjében gazdag húskészítményeket fejlesztettek ki Debrecenben
Új, egészségvédő, rostban és fehérjében gazdag, egyedi bioaktív hatóanyagokat tartalmazó…
Tovább olvasom >A német kiskereskedelmi forgalom csökkent áprilisban havi szinten
Németországban reálértéken 1,1 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom áprilisban havi…
Tovább olvasom >