A hús olcsóbb, a tojás drágább lesz
Csökken a takarmánykukorica ára, és ezzel a húsipar költsége, mely az árakban is látható lehet. A tojás viszont tartósan 30 forint fölé kerülhet: kevés a tyúk, és az uniós előírások változásával költségesebb lesz a tartásuk.
A megkérdezett kereskedelmi láncokhoz nem érkeztek mostanában a hústermékek áremelésére utaló beszállítói igények. Mind a tőkehúsnál, mind a húskészítményeknél fogyasztóiár-csökkenés várható.
Idén a csirke- és kacsatartók, valamint az árutojás-termelők várhatóan jól zárják az évet, a pulyka- és a libatenyésztő ágazatra azonban rájárt a rúd. A csirkefelvásárlás, -feldolgozás és értékesítés 2009 első nyolc hónapjában 5-5,5 százalékkal bővült – mondta Bárány László, a Baromfi Termék Tanács (BTT) elnöke. A pulykatartók ellenben 6-8 százalékos forgalomcsökkenést könyveltek el idén. Ebben a márciusig az európai túltermelés miatti nagyon alacsony árszínvonal komoly szerepet játszott.
A tojástermelésben a következő hónapokban komoly áremelésre számítanak, mivel az uniós állatjóléti előírások teljesítése miatt csökkent a termelés. Mintegy 10 millió tyúk hiányzik a termelésből a kontinensen. Mindez egy-két héten belül Magyarországon is érezteti majd a hatását, és várhatóan jövő tavaszig tartósan 30 forint fölött lesz a tojás ára – írja az index.

Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Országos fogyasztóvédelmi ellenőrzés indult a visszaváltási díjakról
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >KSH: júliusban az előző év azonos időszakához mérten 1,0 százalékkal mérséklődött, az előző hónaphoz képest 2,0 százalékkal bővült az ipari termelés
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Németországban gyorsult az infláció augusztusban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >