A Hungexpo több mint 10 százalékos bevételnövekedést vár az idén
A Hungexpo Zrt. 7,6 milliárd forintos, vagyis a tavalyit több mint 10 százalékkal meghaladó árbevételre számít az idén.
A társaság pénteki közleménye szerint ezt arra alapozza, hogy 4,5 milliárd forinttal megdőlt az első féléves árbevételi rekord, emellett a 87 százalékos kihasználtság is kiemelkedő.
Folyamatos növekedést követően az idén már az árbevétel csaknem fele a Budapesti Vásárközpont kiállítási, konferencia- és rendezvényhelyszíneinek kereskedelmi célú értékesítéséből származik – ismertették.
A Hungexpo új eseményekkel bővítette saját rendezvénykínálatát: az egészségipar fejlődésének bemutatására hívták életre az október 11. és 13. között sorra kerülő Hungaromed Egészségügyi és Orvostechnológiai kiállítást és konferenciát, az október 12. és 14. közötti OtthonDesign Ősz című rendezvény pedig a lakásépítés fellendülésével vált időszerűvé.
Új elemmel bővül a 6. alkalommal sorra kerülő Automotive Hungary kiállítás október 17-19. között, mivel a rendezvényhez kapcsolódva először hirdették meg az innovációs termékdíj pályázatot. A kategóriagyőzteseket a nyitónapon köszöntik, az eseményre a három nap alatt több mint 10 ezer látogatót várnak.
A Hungexpo ezek mellett az év végéig számos kiállításon és koncerten számít tízezret megközelítő vagy akár több tízezer érdeklődőre.
A 2019-es rendezvények közül kiemelték az Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállítást január 10-12. között, amely várakozásaik szerint a tavalyi 52 ezernél is több látogatót vonz majd. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Ismét kinyit a Jövő Áruháza a SIRHA Budapest kiállításon! (4. rész)
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Tudatos Vendéglátók Konferenciája 2026
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
880 millió forintos beruházással újította meg három áruházát a SPAR
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Több mint 333 millió palackot váltottak vissza az ALDI-nál
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Michele Morrone közreműködésével született meg a HELL jubileumi, limitált doboza
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

