A HUNGAROPACK csomagolási verseny díjazottjai és elismertjei

Szerző: trademagazin Dátum: 2010. 08. 29. 08:00

Az idei, 27. alkalommal megrendezett HUNGAROPACK Magyar Csomagolási Versenyre 28 vállalattól 56 nevezés érkezett. A pályamunkák közül 51 nevezés a fogyasztói, illetve gyűjtőcsomagolás, 5 pedig a szállítási csomagolás kategóriájába tartozott. A pályáza­tokat szakterületenként vizsgálva: 31 nevezés élelmiszer-ipari, nyolc pedig koz­me­tikai, illetve gyógyszeripari jelentőségű volt, míg 12 a gép-, valamint az elektronikai ipart képviselte. E számok továbbra is azt mutatják, hogy az élelmiszeripar jelenti még mindig a csomagolósze­rek leg­na­gyobb felvevő piacát.Az előző évek tendenciája ebben az esztendőben felerősödött, amely szerint terméket tartal­mazó kész csomagolásból kevesebb, 16 darab, míg terméket nem tartalmazó csoma­goló­szerből több, 40 darab érkezett, így a versenyen elsősorban a csomagolószer-gyár­tók mutatják be újdonságaikat, felhasználva a rendezvény nyújtotta termék-, illetve szol­gál­tatás-népszerűsítési előnyöket. Sajnálatos ugyanakkor, hogy ebben az esztendőben sem üveg, sem fém csomagolóeszköz-újdonsággal nem pályáztak a gyártók.

Általános tapasztalatok

A fogyasztói csomagolás kategóriájában a rendkívül kifinomult szerkezetű, apró részleteiben is átgondolt dobozkonstrukciók tűntek ki, hibátlan nyomdai és papírfeldolgozási kivitelezésben.
A hajlékony falú csomagolóanyagok esetében a flexo- és mélynyomtató technológia versenyfutása továbbra is érzékelhető. Mind a grafikus tervezők, mind a nyomdai előkészítők és nyomdák egyre tudatosabban alkalmazzák munkájukban az egyes eljárások előnyeit, az esetleges korlátait pedig hatékonyan kiszűrik. Ebben az esztendőben markánsan megjelentek a diszkontáruházakban alkalmazható, bemutató, illetve polckész gyűjtőcsomagolások különböző típusai. Szakmai szempontból nemcsak az ötletes dobozszerkeze­tek és a jellemzően többszín-nyomtatás jelentenek újdon­ságot, hanem a csoma­golóeszközök belső felületeként széles körűen alkalmazott, fehér színű hullámalap­papír, amely a tisztaságot, higiéniát hivatott sugallni a vevők irányába.
A szállítási csomagolás kategóriájában a rendszerszemléletben fejlesztett, takarékos anyagfelhasználáson és anyagválasztékon alapuló megoldásokkal találkozhattunk.

Eredmény

A verseny bírálóbizottsága 2010. június 30-án tartotta ülését, amelyen pontozásos szava­zással hozta meg döntését.
A nevezések közül az öt legtöbb pontot elért pályamunka HUNGAROPACK-díjat, további 29 magas pontszámot elérő nevezés különdíjat, illetve 9 nevezés okleveles elisme­rést kapott. A nemzeti csomagolási versenyen díjazott csomagolások részt vehetnek a Csomagolási Világszövetség (WPO) által szervezett 2010. évi WORLDSTAR Csomagolási Világverse­nyen. Csak emlékeztetésképpen: 2007 és 2009 között 16 magyar pályamű érdemelt ki WORLDSTAR-díjat a nemzetközi zsűritől e világversenyen. Az alábbiakban az öt HUN-GAROPACK-díjat nyert nevezést mutatjuk be részletesen, a külön­díjasokat az adományozó megnevezésével ismertetjük, és felsoroljuk az elismerő oklevelet nyert pályázatokat is.

Csomagolási és Anyagmozgatási Országos Szövetség különdíjának nyertesei:
Hungarian Association of Packaging and Materials Handling special prize
Béres Gyógyszergyár Zrt.
Actival Kid Omega-3 kapszula fogyasztói csomagolása
Dunapack Zrt. Hullámtermékgyár
Pilos és Bluedino hullámpapírlemez-rekeszcsalád
EGIS Gyógyszergyár Nyrt. – Kner Packaging Kft.
Jovital C rágótabletta-termékcsalád csomagolása
Keskeny és Társai Nyomdaipari Kft.
Brokernet tagvállalati ismertetőfüzet-tartó („Credo”)

Élelmiszer szaklap különdíjának nyertesei:
Élelmiszer Szaklap special prize
Dunapack Zrt. Nyíregyházi Hullámdobozgyár– Nestlé Hungária Kft.
Nescafé Mixtray polckész csomagolása
Harsona Fólia-Print Kft.
Győri Édes Duplajó csomagolóanyaga
SIÓ Eckes Kft. – Creative Partners Kft.
SIÓ Prémium gyümölcslécsalád fogyasztói csomagolása

Expositor Kft. különdíjának nyertese:
Expositor Kft. special prize
Keskeny és Társai Nyomdaipari Kft.
Nivea krém promóciós ajándékcsomagolása

Magyar Grafika különdíjának nyertese:
Magyar Grafika special prize
STI Petőfi Nyomda Kft.
Angelli Cioccolato ajándékdoboza

Magyar Reklámszövetség különdíjának nyertese:
Hungarian Advertising Association special prize
Szamos Marcipán Kft.
„Hagyomány” desszertcsalád fogyasztói csomagolása
Munkaadók és Gyáriparosok Országos

Szövetsége különdíjának nyertese:
Confederation of Hungarian Employers and Industrialists special prize
SCA Packaging Hungary Kft.
Samsung televíziók nyomtatott-ívkasírozott hullámpapírlemez dobozai

Nemzetgazdasági Minisztérium különdíjának nyertesei:
Ministry for National Economy special prize
Dunapack Zrt. Hullámtermékgyár
Philips és Cyfra digitális műholdvevő hullámpapírlemez dobozcsaládja
Vincotech Hungária Kft.
LED-diódák szállítási csomagolása

Nyomda- és Papíripari Szövetség különdíjának nyertese:
Federation of Hungarian Printers and Paper Makers special prize
Kner Packaging Kft.
Novaroyal bőrápoló krém kartondoboza

ÖKO-Pannon Kft. különdíjának nyertesei:
ÖKO-Pannon Kft. special prize
Mosonpack Kft. – Campona Italgyártó és Forgalmazó Kft.
Lacrima Güntheri ajándék csomagolóeszköz-család
SCA Packaging Hungary Kft.
Légkondicionáló kompresszor szállítási csomagolása

Transpack Szaklap különdíjának nyertesei:
Transpack Szaklap special prize
FOLTRADE Csomagolástechnikai Kereskedelmi Kft.
ABRAFOL csúszásmentesített polietilén fóliás csomagolási rendszer
Rondo Hullámkartongyártó Kft.
Gyümölcsfélék fogyasztói csomagolóeszköz-családja

Vidékfejlesztési Minisztérium különdíjának nyertesei:
Dunapack Zrt. Hullámtermékgyár
Önrekeszes borosdoboz
Harsona Fólia-Print Kft.
Egészségkonyha és Telfood ételtálca-fedőfóliák
Kaiser Food Élelmiszeripari Kft.
Kaiser Borbarátok szalámicsalád tálcás-védőgázas csomagolása

Oklevéllel elismert nevezések:
Diplomas awarded
Mocca Negra Kft.
Bravos Chocolate fogyasztói és kínáló bemutatócsomagolása
STI Petőfi Nyomda Kft.
Farmec-Gerovital termékcsalád
Harsona Fólia-Print Kft.
Neogranormon kenőcs csomagolóanyaga
SCA Packaging Hungary Kft.
Luxus mobiltelefon exkluzív csomagolása
Dunapack Zrt. Hullámtermékgyár
Kaukázusi kefír gyűjtődoboza
Salgóbox Dobozkészítő Kft.
Műanyag fóliával kasírozott hullámtermékek
Roll-Pack Vértesszőlős Kft.
Előnyújtott, csévementes, kézi nyújtható fólia
Dunapack Zrt. Hullámtermékgyár
Elválasztó rekeszték 6 darab borospalackhoz
SCA Packaging Hungary Kft.
Digitális vevőkészülék hullámpapírlemez doboza

Kapcsolódó cikkeink