A holland bébik szeretik az Univert

Szerző: trademagazin Dátum: 2010. 11. 02. 16:34

Elsősorban a Hollandiába irányuló kivitellel megháromszorozta bébiételexportját az Univer Product Zrt. – írja a Világgazdaság.

A magyar magántulajdonban lévő cég Hollandiába az idén ötmillió bébiételt szállít. A hagyományos orosz exportpiacával és a magyar eladásokkal együtt erre az évre 11,5 millió darab bébiétel értékesítését tervezik.

A kecskeméti üzemben 2009-ben hárommilliárd forint beruházás eredményeként keverő és automata töltőberendezéseket helyeztek üzembe. A munkahelyek megtartása mellett ez tette lehetővé azt, hogy 2009-hez képest növeljék a román és a bolgár kivitelt. Ugyanakkor belföldön is 5 százalékkal több ételízesítőt és bébiételt adtak el.

Az Univer Product forgalma 2009-ben 16,4 milliárd forint volt, és a társaság 485 főt foglalkoztatott – közli az MTI.


Kapcsolódó cikkeink