A héten indul a NAV ellenőrzéssorozata a Balatonnál és a Velencei-tónál
A héten megkezdte nyári ellenőrzéssorozatát a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), az országos akció során a revizorok egyebek mellett a turisták által kedvelt üdülőhelyeken, a strandokon és a szabadtéri rendezvényeken vizsgálódnak.
Az adóhatóság keddi tájékoztatása szerint az ellenőrök a számla- és nyugtaadási kötelezettség teljesítését, a foglalkoztatás szabályszerűségét, a forgalmazott árucikk eredetét, a jövedéki termék forgalmazását, valamint a pénztárgép üzemeltetésével kapcsolatos szabályok betartását vizsgálják kiemelten. Az ellenőrzéssorozat augusztus 31-ig tart.
A közleményben felidézték, hogy tavaly nyáron minden ötödik ellenőrzésnél talált hibát a NAV. Az ellenőrök a legtöbb visszaélést a nyugtaadás, illetve a foglalkoztatás szabályszerűségének vizsgálata közben tárták fel; mintegy ötszáz adózónak akadt ezzel problémája. A korábbi évek tendenciája sem változott, még mindig a vendéglátók „felejtik el” leggyakrabban a nyugtaadást – fogalmazott a NAV.
Hozzátették, hogy sok vállalkozásnak az áfagyűjtő helyes használata is gondot jelentett, a pénztárgépekben az elütés minden esetben az állam kárára történt. Minden negyedik jövedéki ellenőrzésnél találtak szabálytalanságot az ellenőrök.
A NAV akár kétmillió forint megfizetésére is kötelezheti azt, aki elmulasztotta a nyugtaadást vagy az alkalmazotti bejelentést. Igazolatlan eredetű áru esetén egymillió forint a bírság maximuma. A mulasztási bírságon kívül tizenkét nyitvatartási napra lezárhatja a NAV a vállalkozás üzletét is.
Speciális szabályok vonatkoznak a kedvezményes adózási módot választókra, ezért a katásoknak és a kivásoknak nem éri meg kockáztatni. Elesnek ugyanis a kedvezményes adózási módtól, ha a három legsúlyosabb adóügyi jogsértés (nyugtaadás vagy alkalmazotti bejelentés elmulasztása, igazolatlan áru) elkövetéséért állapítanak meg terhükre mulasztási bírságot – hívta fel a figyelmet az adóhivatal.
Az átalányadózásra való jogosultság is megszűnik, ha a vállalkozó elmulasztja nyugtaadási kötelezettségét.
A súlyosan mulasztók mindezek mellett még utólagos adóellenőrzésre is számíthatnak. Nekik a jegyzőkönyv átvétele után érdemes a lehető leggyorsabban ellenőrizni bevallásaikat és a fizetendő adót, a revízió megkezdéséig ugyanis még önellenőrizhetők az esetleg korábban be nem vallott tételek – ismertette a NAV.
Kapcsolódó cikkeink
A vállalkozók támogatásával is segítene a balatoni turizmus vonzóbbá tételében a VisitBalaton365
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >NAV: indul a húsvéti ellenőrzési akció
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Szeresd a Balatont! A STRAND Fesztivál a Balatoni Limnológiai Kutatóintézettel közösen indít kampányt
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Aldi, Auchan, Lidl, PENNY, SPAR, Tesco: 2024-ben több mint 710 milliárdot fizettek be a költségvetésbe, miközben veszteséggel zártak
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >OKSZ: Nem tud lépést tartani a reálkereset növekedési ütemével a lakossági fogyasztás
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >KSH: a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 3,8, az előző havit 0,4 százalékkal haladta meg februárban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

