A Henkel a tervezettnél korábban teljesítette fenntarthatósági céljait

Szerző: trademagazin Dátum: 2011. 03. 21. 11:09

A Henkel, a 2010-es éves jelentéssel együtt közzétette 20. fenntarthatósági jelentését. Több mint 20 évvel ezelőtt, a Henkel a munkavégzéssel járó egészségvédelemhez, a biztonsághoz, az erőforrások megőrzéséhez és a kibocsátás csökkentéséhez kapcsolódó alapelvek mellett kötelezte el magát.

Ennek eredményekképpen, a vállalat a 2012-re kitűzött fenntarthatósági célkitűzéseit már 2010 végén teljesítette. A tonnánkénti eredmény alapján mérve, az energiafelhasználás 21 százalékkal, a vízhasználat 26 százalékkal, a hulladék mennyisége 24 százalékkal, a munkahelyi balesetek száma pedig 29 százalékkal csökkent. Ezek az eredmények azt mutatják, hogy a Henkel esetében, a fenntarthatóság szorosan kapcsolódik a gazdasági
sikerhez.

„2010 kiváló év volt a Henkel számára. Nagyon büszke vagyok arra, hogy máris túlteljesítettük a 2012-re kitűzött fenntarthatósági célokat. A fenntarthatóság területén elért eredményeinket és fejlődésünket
rendszeresen megerősítik a független, nemzetközi rangsorolások és
értékelések. Erős pozíciónk elsősorban munkatársaink elkötelezettségének és hozzáértésének köszönhető” – mondta Kasper Rosted, a Henkel igazgatóságának és a vállalat fenntarthatósági tanácsának elnöke. „Fenntarthatósági célkitűzéseink jól tükröződnek vállalati értékeinkben is, melynek keretében elköteleztük magunkat amellett, hogy vezető szerepet töltsünk be a fenntarthatóság terén” – folytatta Kasper Rosted. A Henkel törekvése hosszú távon értéket teremt a részvényeseknek, valamint a vállalat ezen értékek
mentén különbözteti meg magát a versenytársaitól.

A fenntartható fogyasztás támogatása továbbra is a Henkel egyik
fókuszpontja. Az előrejelzések szerint, a népesség gyors növekedésével
együtt jár a fogyasztás növekedése és az élet minőségének javulása is, ez azonban nem eredményezheti az erőforrások kimerítését és a kibocsátás növelését. A Henkel a megoldást az innovatív termékekben és folyamatokban látja, amelyek egyre kevesebb erőforrást igényelnek, miközben egyedi vagy jobb teljesítményt nyújtanak. Kitűnő példa erre a Henkel Supra Cool 130 olvadékragasztója, melynek feldolgozási hőmérsékletét 130 °C-ra csökkentették, így a csomagolási célú felhasználás során 40 százalékkal alacsonyabb az energiafelhasználás.

A Henkel célul tűzte ki, hogy ösztönözze az ehhez hasonló fenntartható
megoldások fejlesztését, valamint ipari és viszonteladói ügyfeleivel,
beszállítóival és felhasználóival szorosan együttműködjön a teljes
értékláncot átölelő folyamatokban.

Az aktuális jelentés további információt és példákat tartalmaz a Henkel
fenntarthatósággal kapcsolatos tevékenységéről. A nyomtatott verzió
kiegészítéseként a www.henkel.com/sustainabilityreport címen a részletes online fenntarthatósági jelentés is elérhető.

Kapcsolódó cikkeink