A helyi termelők piacra jutását segítik a kispiacok
A Vidékfejlesztési Minisztérium törekszik arra, hogy a helyi termelők termékeit a lehető legrövidebb úton segítse eljuttatni a fogyasztókhoz – mondta V. Németh Zsolt, a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára pénteken Solton.
Az elmúlt másfél évben a minisztérium több intézkedést hozott ennek érdekében – mondta az államtitkár az új solti piac átadásán.
Megalkották a kistermelői rendeletet, amely lehetővé tette, hogy a nyershús, a tej, a tojás vagy feldolgozott termékek – füstölt kolbász, sajt, lekvár – 40 kilométeres körzetben, könnyített feltételekkel eljuthassanak a fogyasztókhoz.
V. Németh Zsolt emlékeztetett arra, hogy döntöttek a vendégasztal intézményéről is, amely enyhébb feltételeket szab a falusi vendéglátóknak, lehetővé téve például újra a disznóvágást.
Kiemelte, hogy a jövő év első negyedévében megjelennek az új piacok létrehozását támogató pályázatok.
Az államtitkár szerint komoly könnyítést jelent az elmúlt hetekben megalkotott törvény, mely alapján egyszerűsített feltételekkel működő termelői piacokat csupán bejelentési kötelezettséggel is meg lehet nyitni.
Kalmár Pál, Solt polgármestere a kisváros teljesen új piacának átadásán elmondta, hogy a 28 millió forintot beruházással elkészült, fedett létesítmény építéséhez több mint 19 millió forint összegben nyertek el támogatást. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Visszatér a szilveszteri tűzijáték-vásár: december végén indul az ideiglenes értékesítés az áruházparkolókban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Ötvenéves az első kelet-európai alkoholmentes sör
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Virsli: a sertésár már lefelé megy, a boltokban mégsem lesz olcsóbb – legkorábban tavasszal jöhet érdemi korrekció
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
