A helyi termékek állnak az idei OMÉK középpontjában

Szerző: trademagazin Dátum: 2015. 07. 16. 11:42

Az idei év a helyi termék éve az Országos Mezőgazdasági Kiállítás és Vásáron (OMÉK) is, ami sok újdonságot jelent, egyebek mellett első alkalommal nagykövete is lesz a szeptember 23. és 27. közötti rendezvénynek, Horváth Tihamér zalai gazdálkodó személyében.

gyumolcs2

Zsigó Róbert, a Földművelésügyi Minisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára az MTI-nek elmondta: a rendezvény évről évre fejlődött, mára újra elfoglalhatta vezető helyét a szakkiállítások sorában. A legutóbbin, 2013-ban mintegy 750 kiállító mutatkozott be 45 ezer négyzetméternyi területen. Idén 800-900 kiállítóra és mintegy 100 ezer látogatóra számítanak.

Szavai szerint az OMÉK átfogó képet nyújt az agráriumról: a különböző kiállítók segítségével termőföldtől az asztalig bemutatja a termékek életútját, hiszen a mezőgazdasági gépektől, a haszonállatokon, terményeken és alapanyagokon át a késztermékekig mindent megtalálhatnak az érdeklődők.

Tájékoztatott arról, hogy a helyi termék éve program révén megjelenő újdonságok egyike, hogy a 9 turisztikai régió bemutatásával igyekeznek közelebb hozni a vidéket a városi emberekhez, középpontba állítva a helyi termékeket.

Az OMÉK-ra az ország minden részéből, és a határon túlról is érkeznek kiállítók, hogy elhozzák a tájegységükre jellemző ízeket, hagyományokat, termékeket. Idén – a mezőgazdasági és az élelmiszeripari nagy cégek, feldolgozók mellett – minden eddiginél nagyobb számban várnak helyi termelőket, családi gazdálkodókat, az agrárium kis-és középvállalkozóit – jelezte.

Kitért arra, hogy felmérések szerint a magyar vásárlók számára fontos, hogy megbízható termelőtől ellenőrzött, minőségi, hazai terméket vásárolhassanak. A tárca számos jogszabály-módosítással könnyítette a kistermelői tevékenység végzését és a helyi termelői piacok létrehozását, ennek köszönhetően a termelői piacok száma mára meghaladja a 210-et.

Horváth Tihamér az MTI-nek azt emelte ki: a vásár egyik fő feladata a helyi termékek népszerűsítése. A helyi termékek fontos szerepet töltenek be az ország élelmiszerellátásában, és hozzájárulnak a turizmus sikeréhez is – mondta. A helyben termelt élelmiszerekkel bizalom alakul ki a fogyasztó és a termelő között, ami jót tesz az üzletmenetnek – tette hozzá.

Lipcsey György, a Magyar Turizmus Zrt. agrármarketing vezérigazgató-helyettese az MTI-nek elmondta: a 77. OMÉK szeptember 23. és 27. között a hagyományokhoz híven a Hungexpo Budapesti Vásárközpontban lesz, eddig már több mint 400 kiállító jelezte a részvételét.

A kiállításon minden eddiginél több, 35 szakmai konferenciát tartanak az öt nap alatt, a hagyományoknak megfelelően lesz mezőgazdasági gépkiállítás, élő állat bemutató, számos színes program mellett az OMÉK Kerten pedig a magyar dísznövény ágazat mutatkozik be. A belépőket a két évvel ezelőtti árakon értékesítik, az iskolás csoportok ingyen látogathatják az OMÉK-ot – ismertette. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink