A HELL cégcsoport támogatást nyújt az Ukrajnából menekülteknek
Vitaminitalt és jegesteát, illetve ruhát, táskát, takarót és törölközőt adományozott az ukrajnai háborús helyzet elől hazánkba menekülők számára a HELL cégcsoport. A közel 50 millió forint összértékű adományt javarészt a tiszabecsi, kölcsei és túristvándi határátkelőknél és a Nyugati pályaudvarnál osztja szét a bajbajutottak között a Baptista Szeretetszolgálat.
„A kialakult háborús helyzetben több ukrán kollégánk is érintett, így első lépésben az ő Magyarországra jutásukat és létbiztonságuk megteremtését segítettük. De nem volt kérdés, hogy szeretnénk támogatást nyújtani többeknek is, akik most váratlanul nehéz helyzetbe kerültek. A Baptista Szeretetszolgálattól kapott visszajelzések alapján döntöttünk úgy, hogy a határon átkelőknek jegesteát, vitaminitalt, valamint ruházati termékeket küldünk. Az elmúlt napokban 15 raklapnyi italt, többezer mellényt, pólót, széldzsekit, pulóvert, törölközőt, zoknit, sporttáskát biztosítottunk a menekülteknek, közel 50 millió forint összértékben.”
– mondta el Vecsei Márton, a HELL cégcsoport egyik márkavezetője a segítségnyújtás kapcsán.
![](https://trademagazin.cdn.webgarden.io/wp-content/uploads/2022/03/Hell-20-225x300.jpg)
Fontos a segítség
„Nagy szükség van a támogatásra, hiszen a több napos utazás és sok-sok órás várakozás után zömében nők és gyermekek érkeznek Ukrajnából. Azonnali segítségre van szükségük, élelmiszerre és ruhákra, amit felvehetnek, olyan dolgokra, melyet könnyen magukkal vihetnek az ideiglenes szállásukra és a további útra”
– tette hozzá Baricz Dezső, a Baptista Szeretetszolgálat munkatársa.
A HELL cégcsoport nem először segít – működésének 15 éve alatt többszáz millió forint értékben támogatott már kiemelt társadalmi ügyeket. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház gyermekonkológiai osztályának fejlesztésére, valamint a koronavírus járvány miatt szükséges eszközök beszerzésére például 50 millió forintot adott; 2020-ban közel 100 millió forintos adományozási akciójának keretében az ország gyermekotthonaiban élő valamennyi gyereket fejenként 18 ezer forint értékű ajándékkal lepett meg; tavaly karácsonykor pedig bejelentette, egy 50 millió forint értékű Bringa-kertet fejleszt Szikszó városában, színvonalas és egészséges szabadidőeltöltési lehetőséget biztosítva a környékben élőknek.
Kapcsolódó cikkeink
Az élelmiszerek és az alkoholmentes italok árának csökkenése lassult Ukrajnában
Ukrajnában 4,8 százalékra, idén a legmagasabb szintre gyorsult a fogyasztói…
Tovább olvasom >Hatályba léptek az ukrán termékek vámok és mennyiségi korlátozások nélküli uniós behozataláról szóló szabályok
Hatályba léptek azok a jogszabályok, amelyek egy évvel meghosszabbítják az…
Tovább olvasom >Átadásra került a Hell Energy 80 milliárd forintos kapacitásbővítő beruházása
Átadásra került a Hell Energy 80 milliárd forint értékű kapacitásbővítő…
Tovább olvasom >További cikkeink
Magyar szakembert lett a Danone kelet- és közép-európai értékesítési vezetője
Bolyós Enikő idén júliustól budapesti székhellyel szervezi és irányítja a…
Tovább olvasom >Dinamikus bővülés a SPAR franchise hálózatában: 19 új üzlet Magyarországon
A SPAR franchise hálózata 2024 első félévében 19 új üzlettel…
Tovább olvasom >Ezért fáradtak nyáron a magyarok
Évente átlagosan 44 óra alvásvesztést okoz a globális felmelegedés egy…
Tovább olvasom >