A háztartások vásárlóereje is támogatta a vártnál nagyobb gazdasági növekedést

Szerző: trademagazin Dátum: 2014. 05. 15. 12:20

Az idei első negyedéves, meglepően magas, 3,5 százalékos GDP-növekedés tükrében 2014-ben 2,5-3 százalékkal is bővülhet a magyar gazdaság elemzők szerint.

bolt-polc

Gabler Gergely, az Erste Bank vezető elemzője kiemelte, hogy a 3,5 százalékos éves GDP-növekedés jelentősen meghaladja a 2,3 százalékos várakozásukat és a piaci előrejelzéseket is.

Megjegyezte ugyanakkor: az év/év alapú bővüléshez nagymértékben hozzájárult az is, hogy a szezonalitás kiigazítás újrafuttatásával módosultak a tavalyi negyedéves növekedési számok, így tovább csökkent az amúgy is alacsony bázis. Ha a gazdaságot a szeptember-december periódushoz viszonyítjuk, akkor 1,1 százalék a kiigazított növekedés, ami megegyezik a tavalyi harmadik negyedéves bővüléssel – hívta fel a figyelmet. Hozzátette, hogy mindezektől eltekintve is erős negyedévet zárt a magyar gazdaság.

A KSH szerint elsősorban az ipari és építőipari kibocsátás bővülése áll a kiemelkedő számok mögött. Valószínűleg az autógyártás rendkívüli kapacitásbővítése és termelés növekedése nagymértékben járult hozzá a GDP bővüléséhez – írta a szakértő. A felhasználói oldalról egyelőre még nem látni adatokat, de az Erste várakozása szerint a beruházások növekedése, és a lakossági fogyasztás 11 éves mélypontról való elrugaszkodása fűthette a gazdaságot, amihez az autóipar nyomán tovább erősödő exporttöbblet is hozzájárulhatott.

Az Erste eddigi előrejelzését – amely az idén egész évre 2,3 százalék növekedést vár – a friss számok tükrében jó pár tizeddel felfelé módosítja: 2,5-3 százalék közötti GDP-bővülést vár 2014-ben. A lakossági fogyasztás várhatóan tovább nő az alacsony infláció és az ennek nyomán emelkedő reálbérek miatt. A bruttó állóeszköz felhalmozást az idén még kifutó EU-pénzből finanszírozott állami beruházások fűthetik és a nettó export az import felpörgése ellenére pozitívan járulhat hozzá a GDP-hez – írta a szakértő.

Réczey Zoltán, a Buda-Cash Brókerház elemzője kiemelte, hogy a csütörtökön közöltnél dinamikusabb növekedés utoljára 2006-ban volt. A 2012-es recesszió után 2013 második negyedévében indult növekedésnek a gazdaság, és azóta folyamatos az élénkülés. Negyedéves alapon 1,1 százalékra gyorsult a bővülés az előző negyedévi 0,7 százalékról.

A szakértő szerint az elmúlt hónapok kedvező adatai alapján valószínű, hogy az építőipar és az ipar mellett a beruházások felfutása is segítette a gazdaságot, illetve számos jel utal a lakossági fogyasztás élénkülésére is.

Úgy vélte, hogy a kedvező negyedéves számok hatására javulhatnak az idei év egészére vonatkozó GDP-várakozások, a jelenlegi 2 százalék körüli értékéről 2,5 százalék közelébe vagy akár efölé is. Mindez tovább javíthatja Magyarország nemzetközi befektetői megítélését – hangsúlyozta Réczey Zoltán.

Balatoni András, az ING vezető elemzője jelezte, hogy az ING 3 százalékos éves növekedést várt az első negyedévre.

Kifejtette, hogy az ipari termelés több, mint 8 százalékkal emelkedett az első negyedévben 2013 azonos időszakához képest, és a bővülést elsősorban az export hajtotta, mivel a belföldi értékesítés továbbra sem túl „acélos”. A költségvetési beruházások felfutása érdemben növelte az építőipar termelését, ez volt a növekedés másik fontos forrása – tette hozzá. Szerint a jegybank növekedési hitelprogramja szintén kedvező hatással volt a szektor növekedésére.

Hozzáfűzte, hogy a növekedést támogatta a háztartások vásárlóerejének markáns emelkedése, ami a rendkívül alacsony inflációhoz, illetve a költségvetési szektorban véghezvitt jelentős béremelésekhez köthető. A belső felhasználás, illetve a szolgáltatások hozzáadott értéke nagy valószínűséggel növekedni tudott, vagyis a gazdasági növekedés széles bázison nyugszik.

Balatoni András szerint kérdés, hogy ezt a növekedési dinamikát meddig képes fenntartani a hazai gazdaság a külső és a belső egyensúly veszélyeztetése nélkül. Az idei konvergenciaprogramból is kiderült, hogy a költségvetési politika lazítóvá vált a 2012-2013-as szigorú gazdálkodást követően, ez a lazítás pedig a ciklikusan kiigazított költségvetési deficit romlásában érhető tetten a szakértő szerint. „Nyilvánvaló, hogy ezen az úton nem mehet tovább sokáig az állam, mivel ebben az esetben ismét az eladósodás pályájára állítaná az országot” – hívta fel a figyelmet.

Az elemző arra számít, hogy jövőre megáll a költségvetési kereslet növekedése, ami némi visszarendeződést eredményez majd az építőipari termelésben, mivel a lakáspiaci konjunktúra csak lassan javul. Az ipari termelésben az exportpiaci részesedés szintbeli eltolódást eredményez, ami egy éven keresztül hat a növekedési rátára. Amikor a bázisba beépül a folyamat (vagyis 2015-ben) az év/év növekedési ráták visszaeshetnek, de továbbra is jelentős 4-5 százalékos ipari termelésbővülésre lehet számítani.

A gazdasági növekedés így éves átlagban elérheti, vagy meg is haladhatja a 3 százalékot idén, de jövőre csak kisebb mértékű, 1,9 százalékos bővüléssel számol az ING.

A kiemelkedő idei makrogazdasági teljesítmény a legfrissebb adatok szerint nem okozott inflációs nyomást. A várakozások horgonyzottak, emellett a költségtényezők, valamint az importált infláció is kedvezően alakul – írta Balatoni András.

A Nézőpont Intézet elemzése szerint a negyedéves GDP-adat az ipari termelés dinamikus, várakozás feletti bővülésének köszönhető, és a pozitív eltérés miatt az egész éves kilátások felfelé mozdulhatnak. Az intézet szerint a magyar gazdaság növekedési pályára való átállása fenntarthatónak tekinthető.

A pozitív tendenciák, illetve az ország adósságszerkezetének javulása esetében a hitelminősítőknek is figyelembe kell venniük a magyar makroindikátorok tartós és kedvező javulását, ami az ország adósság-besorolásának, kilátásainak javítását eredményezheti – áll az elemzésben. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink