A háztartási vegyiáruk és kozmetikumok 155 milliárdos forgalmát mérte a Nielsen

Szerző: trademagazin Dátum: 2013. 08. 08. 13:00

Háztartási vegyiáruból és kozmetikumból a kiskereskedelem mintegy 155 milliárd forint forgalmat bonyolított le idén az első félévben; 2 százalékkal többet, mint a tavalyi hasonló időszakban. Mennyiséget tekintve 3 százalék csökkenést regisztrált a Nielsen fogyasztói információkat és ismereteket szolgáltató vállalat, hathónapos összehasonlításban.

– A vásárlási szokások változását jelzi, hogy a hagyományos, 200 négyzetméteres és kisebb általános élelmiszerüzletek forgalma az átlagot jelentősen meghaladó mértékben, 8 százalékkal emelkedett a Nielsen által mért 70 háztartási vegyiáruból és kozmetikumból, egyik félévről a másikra – állapítja meg Melisek Eszter, a Nielsen ügyfélkapcsolati igazgatója. – A legnagyobb forgalmú kategóriák közül például öblitőből és tusfürdőből 12-12, mosószerből 10, dezodorból pedig 8 százalékkal nagyobb bevételt értek el a hagyományos élelmiszerboltok az idei első félévben.

Ha a teljes hazai élelmiszer-kiskereskedelmet nézzük, értékben átlag felett, 3-7 százalékkal többet adtak el például mosogatószerből, öblítőből, fogkrémből és szappanból.

A nagy, 400 négyzetmétert meghaladó általános élelmiszer-üzletek forgalma háztartási vegyiáruból és kozmetikumból 1 százalékkal csökkent, idén január-júniusban, a tavalyi hasonló periódushoz viszonyítva, értéket tekintve. Ennél nagyobb mértékben, 7 százalékkal lett kisebb a 201-400 négyzetméteres csatorna bevétele a szóban forgó termékcsoportból.

– A bolttípusokhoz képest kiengyensúlyozottabban alakultak a régiók bolti eladásának trendjei. Egyik Nielsen-régió piaci részesedése sem változott értékben – tájékozat Melisek Eszter. – Piacvezető a Budapestet és Pest megyét magában foglaló Centrum, ahol az ország lakosságának 28 százaléka él, viszont háztartási vegyiáruból és kozmetikumból az értékben mért forgalom 36 százaléka jutott rá idén az első félév során, ahogyan tavaly is. Az északnyugati megyék piacrésze stabilan 18 százalék, ugyanannyi, mint a lakosság számaránya. A másik három régió, Délnyugat, Délkelet és Északkelet piaci részesedése alacsonyabb, mint az ottani lakosság számaránya.
Budapesten és Pest megyében a magas átlagot is meghaladó, 37-39 százalékos piaci részesedést ért el az idei első hat hónapban többek között a pelenka, dezodor, fogkrém és papírzsebkendő.

Táblázat. A Nielsen által mért 70 háztartási vegyiáru és kozmetikuk kategória értékben mért – kiskereskedelmi forgalmából a régiók piaci részesedése. Százalékban.

Régió 2012. január-június 2013. január-         június Részarány az ország lakosságából
Centrum
(Bp. és Pest megye)

36

36

28
Északkelet 19 19 24
Északnyugat 18 18 18
Délkelet 15 15 17
Délnyugat 12 12 13

Forrás: Nielsen fogyasztói információkat és ismereteket szolgáltató vállalat

Kapcsolódó cikkeink