A harmadik európai színvonalú kerékpáros központ nyílik meg a Balatonnál
Újabb, európai színvonalú szolgáltatásokat kínáló kerékpáros központtal gyarapodik a Balaton térsége, a harmadikat szombaton adják át Keszthelyen.
![](https://trademagazin.cdn.webgarden.io/wp-content/uploads/2023/04/woman-g70ab21011_1920.jpg)
Így válik teljessé a BalatonBike 365 projekt
A tavaly ősszel megnyílt füredi és földvári centrum után így válik teljessé a BalatonBike 365 projekt, amelynek keretében összesen 1,2 milliárd forintot fordítottak a Balaton térségében a kerékpáros infrastruktúra fejlesztésére.
Tar László, a Nyugat-Balatoni Turisztikai Iroda vezetője a pénteki sajtóbejáráson elmondta, Keszthely azért ideális helyszín a központ számára, mert észak-déli és kelet-nyugati irányban is két fontos nemzetközi kerékpáros útvonal halad át a városon, az egyik Ausztria, a másik Szlovénia felé. Hozzátette: a mérések alapján az elmúlt években megduplázódott a városban a bringások száma, ráadásul a benzin árának emelkedése miatt egyre többen választják a zöld turizmust, vagyis vonattal érkeznek és helyben bérelnek kerékpárt.
A 60 millió forintból készült, száz négyzetméteres BB365 Keszthely Porton hagyományos és elektromos kerékpárok is bérelhetőek – összesen több mint 50 -, de ezentúl arra is van lehetőség, hogy a bicikliket ne ugyanott adják le a kerékpárosok, mint ahol felvették. Burgyán Péter, az üzemeltető Balaton Bike Tour vezetője az MTI-nek elmondta, hogy az év kilenc hónapjában nyitva tartó központban saját kerékpárok szervizelésére, kisebb kiegészítők vásárlására is nyílik lehetőség. Ezen kívül térképeket, illetve egyéb információt lehet kapni arról, hol érdemes a környéken, kitáblázott utakon túrázni, sőt, akár vezetett túrákon lehet részt venni, vagy akár meg lehet pihenni a kávézóban.
Tar László beszélt arról is, hogy a közelmúltban közel 300 kilométeres kerékpárút-hálózatot, ezen belül 20, különböző nehézségű túraútvonalat jelöltek ki a Nyugat-Balaton térségében, így minden bringás réteg – a kisgyermekes családoktól a mountain bike-osokon át a teljesítménytúrázókig – talál az érdeklődésének megfelelő túrát. A turisztikai szakember tájékoztatása szerint az elmúlt években több mint 60 pihenőhelyet alakítottak ki, 70-nél több információs táblát helyeztek ki a környéken, a központ megnyitása pedig fontos előrelépés abban, hogy a Nyugat-Balaton az ország kerékpáros minta régiójává váljon.
Tar László a kultúra és a történelem iránt érdeklődőknek a Festetics-örökség túrákat, a mountain-bike-osoknak a Keszthelyi-hegység erdei útjait ajánlja, a természeti kincsekre kíváncsiak pedig akár a Kis-Balatonhoz is eljuthatnak két keréken.
Tavaly tavasszal elkészült a BalatonBike365 weboldal és mobiltelefonos applikáció, amelyeken keresztül közel 3000 szolgáltatásról lehet információkat találni a térségből.
Kapcsolódó cikkeink
VIMOSZ: optimizmus a turisztikai szektorban
Kitartó optimizmus jellemzi a magyarországi turisztikai szektort, az ágazat szereplői…
Tovább olvasom >Balatoni Turizmus Szövetség: Pokol van a Balaton partján
A Balatoni Turizmus Szövetség (BTSZ) közleményben hívta fel a figyelmet…
Tovább olvasom >Mi a drágább? A horvát tengerpart vagy a Balaton?
A magyarok körében Horvátország évek óta az egyik legkedveltebb nyári…
Tovább olvasom >További cikkeink
Magyar szakembert lett a Danone kelet- és közép-európai értékesítési vezetője
Bolyós Enikő idén júliustól budapesti székhellyel szervezi és irányítja a…
Tovább olvasom >Friss kutatás: a magyarok közel fele nem használ fényvédő krémet, ráadásul a déli órákban sem kerülik a napfényt
Egy friss, reprezentatív kutatás szerint a magyar lakosság mindössze 8…
Tovább olvasom >Rekordbírsággal majdnem 400 millió forintra büntette a GVH a Bookingot
Nem teljesítette maradéktalanul a korábbi jogsértések megszüntetését előíró kötelezettségeit a…
Tovább olvasom >