A halgazdálkodás maradéktalanul kihasználja az uniós támogatást
Az eddig elindított 150 halászati projekt uniós támogatási értéke meghaladja a 7,8 milliárd forintot, ezzel együtt 47 milliárd forintnyi beruházást valósít meg az ágazat kihasználva a teljes lehetséges támogatási keretet – közölte a KPMG csütörtökön az MTI-vel.
A közölt adatok a KPMG által az Európai Bizottságnak megküldött, a támogatások felhasználását vizsgáló éves jelentéséből valók.
A Dél-Dunántúl, valamint az Észak- és a Dél-Alföld régió teljesített kimagaslóan jól a pályázatokon, ott várható a halgazdaságok legnagyobb felfutása a közeljövőben. Ez a három térség a 150 nyertes pályázat bő kétharmadát vitte el, míg a többi régióban csak öt-tíz nyertes pályázatot regisztrált a KPMG.
A beruházások zöme akvakulturális beruházás, azaz halastavak és intenzív haltermelési medencék épülnek.
A medencés intenzív haltenyésztésben évente lehalászott mintegy 2 ezer tonna hal csaknem 80 százaléka afrikai harcsa. A fennmaradó részből egyenként 100 tonna alatti mennyiséggel részesednek a tokfélék, illetve a harmadik helyre befutó pisztráng.
A tógazdaságokban a megközelítően 15 ezer tonnával vezető ponty mögött második helyre szorul a harcsa 200-300 tonnával, a harmadik és negyedik helyen a csuka és a süllő osztozik kevesebb mint 100 tonna körüli éves átlaggal.
Az összesen mintegy 26 ezer tonna Magyarországon lehalászott hal zömét itthon fogyasztjuk el, az export a megtermelt mennyiségből mindössze 2 ezer tonna körüli. Tengeri halból évente 19 ezer tonnát importál az ország – áll a közleményben. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
GKI Elemzés: EU-s források nélkül csak döcögne a hazai gazdaság
Idén május 1-én ünnepeljük uniós csatlakozásunk 21. évfordulóját. EU-s tagságunknak…
Tovább olvasom >NGM: mindig fellépünk az indokolatlan áremelés ellen, a következő hónapokban tovább csökkenhet az infláció
Áprilisban az infláció mértéke 4,2 százalékra, míg az élelmiszerinflációé 5,4…
Tovább olvasom >A vártnál magasabb lett az április infláció
Áprilisban 4,2 százalékos volt az éves infláció, havi szinten pedig…
Tovább olvasom >