Halászlé a Csodálatos Baja programsorozaton
A bajai értékek, a hagyományőrzés és a bajai halászlé köré csoportosulnak idén a Csodálatos Baja elnevezésű kulturális rendezvénysorozat programjai.
Fercsák Róbert, Baja polgármestere a Budapesti Halfesztiválon tartott pénteki sajtótájékoztatón kiemelte: a város nagy hangsúlyt fektet a hagyományok ápolására és a kulturális értékek megőrzésére, így a májustól októberig tartó Csodálatos Baja program- és fesztiválsorozat eseményeit ezeket az értékeket szem előtt tartva rendezik meg.
Bócsa Barnabás, a Baja Marketing Kft. ügyvezető igazgatója hangsúlyozta: a 2012-ben indult sorozat idei rendezvényein gasztronómiai fesztiválokkal, kiállításokkal, koncertekkel és sporteseményekkel várják a Bajára látogatókat.
Májusban a Pünkösdváró kórusfesztivállal indítják a szezont, júniusban strandfesztivált tartanak, majd motorcsónak Európa- és világbajnokságot rendeznek. Július 7. és 10. között zajlik majd a halászléfőző fesztivál, amelyet már 21. alkalommal rendeznek meg, és amelyre több tízezer embert várnak.
Augusztus közepén Luciano Pavarotti emlékének szentelt nemzetközi mesterkurzust rendeznek. A hónap végén pedig a Budapesti Operettszínház ad elő színes válogatást repertoárjából a Szentháromság téri operettgála keretében, majd két alkalommal a Szép nyári nap! című Neoton-musical előadásaira várja a közönséget a budapesti teátrum társulata.
A Bácska kincsei természeti napokon szeptemberben a város természeti értékeivel lehet megismerkedni, az évad zárásaként pedig Giuseppe Verdi Traviata című operáját láthatja a közönség októberben a városi színházteremben. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Pro Gastronomia
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Gasztronómiai versenyeket hirdettek meg a Magyarország étele programban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Kóstoljunk bele a vibráló élményekbe! – Ázsiai–magyar fúziós élmény a belváros szívében
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Szigorodtak az energiaitalok jelölési szabályai: csak egyértelmű felirattal kerülhetnek forgalomba
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Szakszervezet: az árrésstop kivezetése újabb árrobbanást hozhat az alapélelmiszereknél
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Singer varrógéppel indít akciót a Lidl: 40 ezer forint alatt érkezik a sztártermék
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

