A gyümölcslé illata
Tudósok megpróbálták meghatározni, hogy milyen szagösszetevőknek köszönhetjük a frissen facsart gyümölcslevek vonzó illatát. A kutatók 40 különböző aromát különítettek el, amelyeknek egy részét a tesztben résztvevők érdekes módon kellemetlennek találták. Az egyes összetevőket még benzinhez, rohadó fűhöz, sőt, lábszaghoz is hasonlították. Elegyük azonban kiadja azt a finom aromát, amely miatt olyan sokan fogyasztják örömmel a frissen facsart gyümölcsök levét. Olyan ez, mind Marilyn Monroe volt: állítólag külön-külön a testrészei nem voltak igazán szépek, de az egész nő…
A nem frissen felszolgált, hanem későbbi felhasználásra elszállított gyümölcslevek sokat veszítenek aromáikból, amelyeket aztán a gyártó cégek külön aroma-csomagok segítségével pótolnak ki. A kísérletezők azt is vizsgálják, melyik az a legkisebb mennyiség egy-egy aromából, amelyet a kísérleti alany már észlelni képes. Ez azért is fontos, mert a megfelelő arányt kell eltalálni, ha túl sok kerül az italba egy-egy összetevőből, az összhatás kedvezőtlen is lehet.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Visszaesett a turizmus konjunktúrája – de még így is a gazdaság egyik legjobban teljesítő szektora
Áprilisban -6 ponton állt a Turizmus Konjunktúra Index (TKI) értéke…
Tovább olvasom >A magyar street food új generációja a Dob utcába költözött – Bemutatkozik a Budapest Bites
A városi street food palettát gazdagító hely prémium grab’n’go élményt…
Tovább olvasom >Ízlelgessük 2025-öt!
Nagyot változott a hazai bárok világa és a koktélfogyasztás kultúrája…
Tovább olvasom >