A Gyulai Várfürdő árbevétele tavaly meghaladta az egymilliárd forintot
Tavaly nőtt a látogatók száma és a Gyulai Várfürdő árbevétele átlépte az egymilliárd forintot – mondta az MTI-nek Keszeli Hajnalka, a fürdő értékesítési és marketing igazgatója.
A hűvös, esős nyári időjárás ellenére összesen 556 ezer vendég váltott jegyet a gyulai fürdőbe tavaly, és ez 20 százalékkal haladta meg az előző évi látogatószámot.
A 2013 végén megnyitott AquaPalota a várt 100 ezer helyett 173 ezer látogatót vonzott 2014-ben. Keszeli Hajnalka elmondta: az értékesítési árbevétel nettó 1 milliárd 93 millió forint volt, 43,3 százalékkal nagyobb az előző évinél.
„Ez a bevétel stabil fedezetet biztosított az új létesítmény üzemeltetési költségeire és a beruházás adósságszolgálatára is, ami önmagában évi 100 millió forintot tesz ki” – mondta. Hozzátette: 2015-ben nem számítanak ekkora növekedésre, idén a szolgáltatások minőségének további javítására, a sportuszoda és a gyógyászati részleg fejlesztésére, továbbá az üzemi költségek csökkentésére összpontosítanak. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Visszaesett a turizmus konjunktúrája – de még így is a gazdaság egyik legjobban teljesítő szektora
Áprilisban -6 ponton állt a Turizmus Konjunktúra Index (TKI) értéke…
Tovább olvasom >Visit Hungary: világhírű modellek, színészek és tartalomgyártók népszerűsítik Budapestet és a magyar vidéket
Világhírű modellek, színészek és tartalomgyártók népszerűsítik Budapestet és a magyar…
Tovább olvasom >Együttműködési megállapodást kötött az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ és az MKIK
Együttműködési megállapodást kötött az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ (AÖFK)…
Tovább olvasom >További cikkeink
Visszaesett a turizmus konjunktúrája – de még így is a gazdaság egyik legjobban teljesítő szektora
Áprilisban -6 ponton állt a Turizmus Konjunktúra Index (TKI) értéke…
Tovább olvasom >A magyar street food új generációja a Dob utcába költözött – Bemutatkozik a Budapest Bites
A városi street food palettát gazdagító hely prémium grab’n’go élményt…
Tovább olvasom >Ízlelgessük 2025-öt!
Nagyot változott a hazai bárok világa és a koktélfogyasztás kultúrája…
Tovább olvasom >