A Gyulahús új húsüzem és vágóhíd építésével növelné versenyképességét
A Gyulahús új üzem és vágóhíd építésével, EU-források segítségével kívánja növelni versenyképességét, a 10 milliárd forintot meghaladó összköltségű fejlesztésről szóló döntés-előkészítő tanulmányterv a tulajdonos gyulai önkormányzat megbízásából már elkészült – tájékoztatta a Gyulahús Kft. ügyvezetője az MTI-t.
Daka Zsolt elmondta: a Kétegyházi úti telephelyen zöldmezős beruházásban építenének egy korszerű húskészítmény üzemet, környezetbarát, költségtakarékos technológiával. Az üzem alapterülete és kapacitása alkalmas lesz valamennyi gyulai termék gyártására, így a belvárosban működő szárazkolbász-üzemet is ide telepítik. Hozzátette: a fejlesztési stratégia kiemelt eleme egy új vágóhíd a Kétegyházi úton.
A Békés Megyei Önkormányzat sertésstratégiáról szóló terve elkészült, a vágósertés termelés felfutásától függ a beruházás ütemezése. Az új vágóhíd a tervek szerint évente egy műszakban egymillió darab sertés fogadására lesz alkalmas – mondta az ügyvezető.
A Gyulahús 2013. február első napjaiban indította el a termelést, miután az önkormányzat megvásárolta a felszámolás alatt álló hajdani Gyulai Húskombinát vagyontárgyait és eszközeit a felszámoló Magyar Nemzeti Vagyonkezelőtől.
A húsfeldolgozó a 2014. évet nyereségesen zárta, az árbevétel 4,6 milliárd forint volt, a mérleg szerinti nyereség várhatóan 45-46 millió forint lesz – mondta az ügyvezető.
A vállalat az orosz embargó életbelépése, 2014. augusztus 7. óta az orosz piacra nem tud exportálni, ahonnan korábban jelentős megrendeléseik voltak. A belföldi értékesítés szerény növelésével és az európai export piacok bővítésével sikerült kompenzálniuk az orosz piaci bevételek kiesését.
A társaság árbevételének húsz százaléka származik exportból, angol, szlovák, cseh, román és svéd megrendelések teljesítéséből. A Gyulahús tavaly mintegy 4,5 ezer tonna szárazkolbászt és húsipari terméket állított elő.
A vállalatnál jelenleg 280 ember dolgozik.
A 2015-ös évi üzleti tervekről Daka Zsolt kifejtette: a fő cél némi növekedés mellett a jelenlegi piaci pozíciók megőrzése. A Gyulahúsnál folytatódnak a tavalyi évben elindított üzemi szintű műszaki és technológiai fejlesztések. Terveik között szerepel modern gépek vásárlása az alapanyag-előkészítéshez, valamint új csomagolástechnikai eszközök beszerzése. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
K&H: végre zsebükbe nyúlnak a nagyvállalatok vezetői, ha fejlesztésről van szó
Jelentős változások mentek végbe a nagyvállalatok beruházási hajlandóságában – derült…
Tovább olvasom >180 millió eurós fejlesztést tervez a Gruppo Megamark Dél-Olaszországban
Az olaszországi regionális élelmiszer-kiskereskedő, a Gruppo Megamark két év alatt…
Tovább olvasom >Rovaralapú élelmiszerek: miért nem váltják le a hagyományos húsokat?
Bár az utóbbi években a rovartenyésztést a hagyományos hústermelés környezetbarát…
Tovább olvasom >További cikkeink
2,7 milliárd forintos beruházással lép szintet a SPAR logisztikája
Több mint 700 millió forintot fordított az üllői logisztikai központjának…
Tovább olvasom >Augusztus 20-án zárva tartanak a PENNY üzletei
A PENNY üzletei augusztus 20-án, a nemzeti ünnepen zárva tartanak,…
Tovább olvasom >Nagy Márton és Nagy Elek a Kormány–MKIK program végrehajtásáról tárgyalt
A Kormány és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) májusban…
Tovább olvasom >